Szeptember közepe óta kapható Magyarországon a REDMI Note 17 sorozat, benne a család első Pro Max modellje, ami maximális dizájnt, minőséget és élményt kínál, és akár hat éven át kiszolgálhatja a tulajdonosát.
Az új kutatás alapján a gyenyiszovai embernek alacsony, hátrafelé lejtő homloka, robusztus szemöldökcsontja és téglalaphoz hasonló szemüregei lehettek.
A képen a pár három gyermeke is látható: a család a hegyi mentőszolgálat munkatársaival együtt állt kamera elé. Jó okuk volt rá, részben Katalin miatt.
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett
Belgrádban a budapestihez hasonló örömünnep tört ki az utcákon a választás estéjén. A szerbek szerint az évtizednél is hosszabb korrupt rendszer után most eljöhet a szabadság. Helyszíni riport Belgrádból.
Mostantól hívjatok Rogerio Ceninek, viccelődött Alekszandr Szelihov.
A nyereség és a veszteség mérlegelése változik meg, nem maga a döntéshozó Kívülről könnyű úgy
Farkasgénekkel gyorsabbá és jobb szaglásúvá tennék, majd testpancéllal és egyéb eszközökkel szerelnék fel a katonai, rendőrségi és mentőkutyákat.
Erős Gábor, a Vasas vezetőedzője a Paks elleni vesztes bajnokit követően szóvá tett egy szerinte téves ítéletet.
A rendőrség egyelőre nem közölt végleges megállapításokat arról, hogy pontosan milyen tartalmakat találtak Markle apjának gépén, és azok kihez köthetők.
Egyszeri kiugró teljesítmény lesz a hiánycsökkentés, vagy hosszabb távon is tarthatók a számok?
Az aznapi győztes zsinórban harmadik alkalommal Takács Nikolas lett, a veszélyzónába pedig Gudics Máté és Kovács Áron kerültek.
A Real Madrid jó játékkal, váratlan győzelmet aratott a hibátlan Barcelona otthonában.
Kiderült ugyanis, hogy a hangoskodó társaságnál jókora mennyiségű dohánytermék is lapul.
Külföldi biztonsági szolgálatok azt firtatják, milyen alapon szállít a cég Kalasnyikov-töltényeket a háborúban álló feleknek.
A Barátok közt közel 23 éven át, összesen 10 456 epizódon át szállította a szerelmi drámákat, a váratlan fordulatokat és a sokkoló haláleseteket. Teszteld, mennyire emlékszel a legemlékezetesebb történetszálakra!
Radomir Saicic, a lista képviselőjelöltje azt mondta, nem ígérik, hogy minden könnyű lesz, de azt ígérik, hogy nem felejtik el, miért kezdték el a küzdelmet.
Megéri külföldön autót venni? Drágább vagy olcsóbb ugyanaz a személyautó nálunk, mint a kontinens többi országában? Itt a lista, hol állunk.
Csoda lenne, ha nem válna világbajnokká a következő versenyen.
Elképesztő tempóban fejlődtek az utóbbi években az olyan automatizált takarítási megoldások, mint a robotporszívók.