Közben kigyulladt egy turistahajó Egyiptomban; Magyarországon pedig kiderült, ki lehet a majdani Tisza-kormány egészségügyi minisztere. A legolvasottabb cikkeink egy évvel ezelőttről.
Nem tartott sokáig, hogy a Barca feltörje az Alavés védelmét, a 8. percben Pedri tette a labdát a
A ZTE folytatta komoly hazai menetelését, Győrben az Urblíkok voltak a főszereplők.
Nem ez az első hasonló eset: az orosz-ukrán háború kezdete óta több mint harminc alkalommal sértették meg Románia légterét.
A cég szerint a vagyon mintegy 90 százalékát már sikerült is visszaszerezni, de a többi 10-et nem lesz ennyire egyszerű.
Négy páratlan és egy páros számot húztak ki.
A Need For Speed Underground 2-t feltámasztották, modernizálták és a böngészőkben is játszhatóvá tették, a rajongók pedig ki is használják a lehetőséget.
Havonta jelentkező olvasónaplónkban a szerkesztőség tagjai írnak aktuális olvasmányélményeikről.
„Az igaz barátok még jobb barátok is lesznek nehéz időkben” – mondta Orbán, aki akkor is felhívta Vucicot, miután a szerb elnök elbukta a választást.
Igaz, most nem is kapott ki.
A Mars-misszió szimulációja során a legénység tagjai szimulált űrsétákat végeztek és növényeket termesztettek. De nem ez volt az egyetlen nehézség.
A forradalom kitörésének, majd a szovjet csapatok bevonulásának hírére rengeteg futballista elhagyta az országot vagy éppen nem tért haza. Eljött a disszidálások, és besúgók kora.
A Brighton már a Ligakupában is rángatta a City bajszát, de akkor tizenegyesekkel elvérzett. Most viszont összejött a bravúr, kellett hozzá egy City-védő bénázása is.
A Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) legfrissebb előrejelzése szerint pontosan látni, hogy alakul az elkövetkező hét időjárása.
A meccset csak gyerekek és vendégdrukkerek láthatták a helyszínen, ők sokáig fogják mesélni ezt a gólt.
Mindeközben a belügyminisztérium 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
Súlyos következménye lehet annak, ha újra elesik.
A kiskakas megint felszállott a dubaji sejk ablakába, kukurikú, dubaji sejk, add vissza a kettőszázhatvanhatmilliárd-ötszázmilliómat.
Az Apple régóta tervezte már a hajlítható kijelzős mobilját, de a bevezetés nem sikerült hibátlanul. A sérült kijelzőkről érkező panaszokon pedig jót nevet a Samsung.
A 2022-es Le Mans-i győztes váltja.