Pócs szerint az utolsó pillanatban ért oda és nem működött a szavazógombja.
+6 hasonló
A magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívót küldött a lengyel Pogón Szczecin védőjének, Szalai Attilának.
+7 hasonló
A közmédia megbízott vezérigazgatója szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos döntések objektív, szakmai szempontok alapján születnek.
+6 hasonló
A miniszterelnök bejelentette: törlik a költségvetésből a volt köztársasági elnökök évi sok tízmilliós kereteit.
Azt is elárulta, mi a csúszás oka.
+6 hasonló
A négyszeres Oscar-jelölt rendező egy lőtéren gyakorolt éppen, amikor el akarta tenni a tokjába a fegyverét, ekkor történt a baleset.
Százak tüntettek Varsóban az Alkotmánybíróság épülete előtt.
+6 hasonló
Az inflációs emelés mellett külön emelések jönnek a kisnyugdíjasoknál: akiknek a nyugdíja nem éri el a 108 ezer forintot, azok 120 ezer forintot kapnak.
Levélben küldte Chicagóba a szavazatát.
+6 hasonló
A tűzoltóknak a Kazinczy utcában kellett kivonulni csütörtök este.
+6 hasonló
A magyar és a cseh miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tartott.
+6 hasonló
A 2020-as lélegeztetőgép-beszerzések során több mint 3 milliárd forintot mostak tisztára.
+6 hasonló
Ezért a volt miniszterelnök titkársága jelenleg is a Fidesz keretein belül működik.
Rövidesen Belgrádban találkozhatnak.
Autójával az úttest közepén, két forgalmi sávot elfoglalva állt meg, erre figyeltek fel a rendőrök.
+6 hasonló
44,9 százalékos részvételi arányát mértek kedd délután kettőig.
+6 hasonló
A Pénzügyminisztérium hétfői feljelentését sem hagyták szó nélkül.
A szenteste munkaszüneti nap, Fejes Péter pedig legfőbb ügyész lehet.
+6 hasonló
Az erről szóló határozat már meg is jelent a friss Magyar Közlönyben.
+6 hasonló
A korábban bejelentett általános emelés mellett a speciális juttatások is duplázódnának a kormány tervei szerint.