A Tisza támogatja a legfőbbügyész-jelöltet, kirúgták Ókovácsot, új elnökök az Alkotmánybíroság és a tankerületek élén.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a hozzászólásában arról beszélt: mindig megdöbbentő számára, hogy a miniszterelnök egy felszólalásán belül lemaffiázza az egész Fidesz-KDNP-t, majd „krokodilkönnyeket hullat" amiatt, hogy miért nem ünnepelnek együtt, például október 23-án.
Magyar Péter bejelentette, hogy a Költségvetési Tanács egyhangúlag, kifogás nélkül jóváhagyta a 2027-es költségvetést, amely 4,9%-os hiánycéllal számol.
Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a múlt heti cseh-magyar kormányülésen elkezdték a Budapestet, Prágát és Varsót összekötő nagysebességű vasútvonal előkészítését. A több tízmilliárd eurós beruházás 3 órára csökkentené a Budapest–Prága, és 5 órára a Budapest–Varsó menetidőt.
A dalt 2020-ban, egy évvel az énekes halála előtt rögzítették.
A kormány által közzétettek szerint kívülről egyszerűnek tűnhet a rendszer, de a jogszabályok mögé nézve jóval összetettebb a kép.
A történész szerint a terror és a diktatúra egykori jelképének visszatérése felháborító, emellett úgy véli, a lap az interjúkészítést tekintve is folytatja a szocializmus hagyományát.
Gondosórával kért segítséget a megvert asszony.
Vannak szabályok, amiket be kell tartani. A Nébih tájékoztatása szerint az elhullott házi kedvencek elhelyezésére több jogszerű lehetőség is rendelkezésre áll.
A tulajdonos végül meghátrálásra kényszerült.
A Lazio továbbra is veretlenül menetel és növelte előnyét a tabella élén.
Vezetőedzője és öt kulcsjátékosa nélkül utazik Madridba a csapat.
A szervezők korábban úgy fogalmaztak: az Exit akkor tér vissza, amikor a szabadság is visszatér Szerbiába. Ez a pillanat, mint írják, most érkezett el.
A 2023-as Magyar Nagydíj óta először indulhat az első rajtkockából.
Kevesebb mint egy év múlva, 2027. augusztus 31-én jár le az 1998-as kibocsátású 1000 forintos bankjegyek visszaváltási határideje.
Bíztató eredményei lettek egy kutatásnak, amely azt vizsgálta, hogy egy vitamin napi szintű fogyasztása milyen hatással lehet a leukémiának kitettek szervezetére.
Ha van valami, amire ez az ország felkészült, az egy „országos forráskritikai gyakorlat”.
„Olyan bizalom van a kormányváltást akaró választói csoportok részéről, hogy nem az első költségvetés az új vezetés igazi nagy tesztje” – mondta a politikai elemző a Törökülésben.
Közben az amerikai hadsereg közölte, 20 millió dollár jutalmat ad bárkinek, aki információkat szolgáltat Irán nukleáris programjáról.
A régészek összesen nyolc vekni ötezer éves kenyeret fedeztek fel Törökországban, amelyek ritka betekintést engednek a bronzkori közösségek élelmiszertárolási szokásaiba.