A Fidesz hamarosan a Bem téren rendez megemlékezést, itt felszólal Áder János, Schmidt Mária és Bóka János.
+6 hasonló
Az új rendelettervezet már el is készült.
+6 hasonló
Az Orbán-kormány 2024-ben emelte meg 50 százalékkal az átutalásokra vonatkozó tranzakciós illeték mértékét.
+6 hasonló
A Tisza Párt delegációvezetője az egyetlen, akit újként szavaztak meg.
+6 hasonló
A korábbi szóvivő mindössze négy nap után távozott hivatalából.
+5 hasonló
Rezsimváltás történt a politológus szerint.
+5 hasonló
Éjszakai karbantartás lesz az alkalmazásban.
+5 hasonló
Gáti Oszkárt és Vágó István feleségét is azonnal felhívta a nyilvánosságra került akták miatt, amelyekben édesapja neve is előkerül.
+5 hasonló
A férfi arra biztatta a híveit, hogy éheztessék halálra magukat, mert így még a világvége előtt üdvözülhetnek.
+5 hasonló
A Honvéddal 15 aranyat és nyolc kupát nyert, a ZTE csapatát edzőként segítette bajnoki címhez.
+5 hasonló
Az átmeneti időszakban ő kapta feladatául a közmédia online részlegének rendbetételét, a megbízatást eddig vállalta.
+5 hasonló
Az egyetemisták 140 mandátumot szereztek meg a lehetséges 250-ből, Vucicék megálltak 103-nál.
+5 hasonló
A szakszervezetek legalább 10 százalékos általános béremelést, igazságosabb adópolitikát követelnek.
+5 hasonló
Rónai Egon után újabb nagy névvel bővülnek.
+5 hasonló
Lezsák Sándor esete miatt a Fidesz frakcióvezetője Magyar Pétertől bocsánatkérést, Tarr Zoltántól lemondást vár.
+5 hasonló
Az IH elnökét, Bíró Ferenc Pált 2022-ben még Windisch László javaslatára nevezték ki.
+5 hasonló
Patyi Andrást 1988. augusztus 5-én hazafias alapon szervezték be.
+5 hasonló
Arról is beszélt, milyen jellegű munkát végzett nekik a Magyar Külügyi Intézet hétfőn kirúgott vezetője.
+5 hasonló
Az utasszállítók rendben landoltak. Hétfőn Ferihegyen is kényszerleszállást történt hasonló okok miatt.
+5 hasonló
Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentéséről és beszámolójáról szóló határozati javaslatot.