0 komment

Amerika kitiltotta a Deepseeket az állami rendszereiből, Kína tiltakozik

Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma (DHS) elrendelte a kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalat termékeinek eltávolítását a szövetségi civil ügynökségek informatikai rendszereiből. Válaszul Kína közölte, hogy megvédi vállalatainak „törvényes érdekeit”.
0 komment

„Óriási a félelem” – szíven ütötte a vagyonadó terve a tőzsdét

Eddig főleg az átláthatóság kényszere fogta vissza a tőzsdére kívánkozókat, most inkább a vagyonadó riasztja őket. Jórészt a kormányon múlik, hogy láthatóbb és vonzóbb lesz-e a pesti börze – vélekedik Tóth Tibor, a BÉT Nyrt. vezérigazgatója.
0 komment

„Lehet, hogy Trump elárulta Kijevet, de az európai képmutatók is hibásak” – a Times Trumpot utáló szerzője most neki ad igazat

Matthew Syed azt kifogásolja, hogy Nagy-Britannia és az EU kemény nyilatkozatokat tesz, csak éppen nem hozza meg azokat a politikai és gazdasági áldozatokat, amelyek szükségesek volnának Ukrajna győzelméhez.
0 komment

A MondoConon láthattuk: Magyarországot végleg bevette az anime

Színes jelmezek, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló programok, és a japán populáris kultúra látszólag megállíthatatlan hazai előretörését ünnepelték a rajongók a napokban. A különböző conok már Magyarországon is nagyjából egymást követik, ez azonban láthatóan nem csorbítja a fantasztikum különböző leágazásainak népszerűségét. Az őszi MondoCon-on jártunk.
0 komment

Alaptörvény-ellenes rendelettel könnyítette volna az Orbán-kormány, hogy az Óbudai Gázgyár jogutódja megússza a szennyezett talaj eltávolítását

Az Alkotmánybíróság egyhangúlag megsemmisítette egy rendeletnek azt a pontját, amely szinte megjutalmazta volna azt, aki nem tesz semmit a szennyezés megszüntetése érdekében. A határozatot kedden nyilvánosan hirdették ki, ami a testülettől ritka.
0 komment

A „CIA”-s Anthony Bourdain, a „mellékes Miki egér” Víg Mihály, világhírű avantgárd motívumok Pécsett – a HVG kulturális ajánlója

Mire van szüksége egy séfnek? Mi az, amiért a Balaton vagy a Trabant zenekart szeretjük? Ismétli magát az alkotó, ha motívumai vissza-visszatérnek? Egy film, egy könyv és egy kiállítás a mostani felhozatalban.
0 komment

A börtön, amit életfogytig tartó szenvedésre terveztek – képgaléria

A salvadori CECOT Latin-Amerika legnagyobb és a világ egyik legszigorúbb börtöne, melyet kifejezetten a veszedelmes utcai bandák tagjainak őrzésére nyitottak meg 2023-ban. Befogadóképessége ötvenezer fő, jelenleg több mit húszezer elítélt tölti itt többnyire életfogytig tartó börtönbüntetését. Egy-egy cellában nagyjából 60–70 rabot zsúfolnak össze, így az egy főre jutó élettér átlagosan 0,6 négyzetméter. A cellákban nincsenek matracok vagy ágyak, a fogvatartottak közvetlenül a fém- vagy…
0 komment

A ChatGPT nem tudott segíteni neki, ezért 25 évesen saját AI-t fejlesztett – az Azta története

A Rajtvonal következő epizódjában Máté Márkkal, az Azta alapítójával beszélgettünk, aki 25 évesen épít mesterséges intelligenciára alapuló vállalkozást. Az alkalmazás adózási és jogi kérdések megválaszolásában segít, Márk szerint azonban nem a szakértők leváltása a cél, hanem az, hogy az AI megkönnyítse a munkájukat.

Bejelentkezés vagy regisztráció