A köztársasági elnök második jelöltje már elfogadható a Tisza Párt számára. Fejes Pétert kedden minden bizonnyal Magyarország új legfőbb ügyészévé választja a parlament.
+48 hasonló
Titkos szavazással dönthet az Országgyűlés Fejes Péter legfőbb ügyésszé választásáról. Ha megkapja a szükséges támogatást, a szavazás eredményének kihirdetése után le is teheti az esküt.
+37 hasonló
A 145 szavazó képviselő közül 139-en támogatták Fejes Péter megválasztását, hatan ellene voksoltak. A közel negyvenéves ügyészi tapasztalattal rendelkező szakember kinevezése fordulatot hozhat az ügyészség működésében, miután korábban maga is konfliktusba került a Polt Péter vezette, politikai befolyás alatt működő szervezettel.
+36 hasonló
Az ország egyik legismertebb szívgyógyásza 2027. január 1-jével megválik rektori tisztségétől, pedig második megbízatása 2028 júniusáig tartott volna. A nyolc és fél éve hivatalban lévő Merkely Béla csütörtökön ismertette rektori munkájának céljait és eredményeit a szenátus előtt, amely egyhangúlag fogadta el az elmúlt évekről adott értékelését – a támogató szavazást azonban még aznap a lemondás bejelentése követte.
+28 hasonló
A válást a generációváltással indokolta a 41 éves világklasszis, ám a háttérben a szövetségi kapitánnyal való személyes konfliktus is meghúzódik.
+17 hasonló
Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program állami támogatásait érintő feljelentés nyomán – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter kedden. A tárca csaknem 23 ezer szerződés miatt tett feljelentést, miután az átvilágítás során felmerült a hűtlen kezelés és a versenykorlátozó megállapodások gyanúja. A miniszter szerint a 475 milliárd forintnyi támogatás jelentős része az Orbán-kormányhoz köthető szűk körhöz kerülhetett.
+15 hasonló
Nyomozók foglalták le a Külügyminisztériumban a Szijjártó Péter idején kötött lélegeztetőgép-üzletek bizonyítékait, jelentette be Orbán Anita. A járvány alatti beszerzések miatt már letartóztatások és vagyonlefoglalások is történtek, a NAV szerint az állami megrendeléseken keresett pénzből több mint hárommilliárd forintot moshattak tisztára, és 660 millió forint adót kerülhettek el.
+13 hasonló
Lezárult a Magyar Állami Operaház átvilágítása, amelynek során több szabálytalanságot is feltártak a minisztérium közlése szerint. Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal menesztették.
+14 hasonló
Polt Péter utóda alig három hónapja alkotmánybíró. Ő érkezett elsőként a Tisza-kormány időszakában a taláros testületbe, amit a következő három évben ő elnököl.
+12 hasonló
Kényelmes többsége lehet a Demokrata Pártnak a Képviselőházban és a Szenátusban is, miután szinte az összes billegő államot megnyerték, de az olyan republikánus fellegvárnak számító államokat is, mint Texas vagy Kansas. A republikánusok a feldolgozottság szerda délelőtti állása szerint 7 államot és 27 képviselői helyet buktak el.
+11 hasonló
Biztonsági ellenőrzés miatt visszafordították az Air Serbia légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó járatát kedd este. A repülőgépen Aleksandar Vulin korábbi szerb miniszterelnök-helyettes, Dusan Bajatovic, a Srbijagas állami gázipari vállalat igazgatója, valamint egy tárca nélküli miniszter is utazott.
+11 hasonló
A videófelvételek és a jegyzőkönyvek áttekintésével megvizsgálják Pócs János fideszes országgyűlési képviselő keddi szavazásának körülményeit – mondta Hallerné Nagy Anikó, az Országgyűlés alelnöke az MTI-nek. A miniszterelnök szerint Pócs egyértelműen csalt, és emiatt távoznia kell a parlamentből.
+10 hasonló
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Logosz Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett. Az alapítvány a több mint 30 millió forintos támogatásából nettó kormánypropagandát folytatott.
+12 hasonló
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói hétfőn házkutatást tartottak egy alapítványnál, mivel a gyanú szerint a szervezet a költségvetési támogatását nem az előre meghatározott célra, hanem a 2024-es önkormányzati választások előtti kampánytevékenységre használta fel.
+12 hasonló
A Fidesz visszaküldte volna Császár Attilát a közmédiába, de nem "mezei" riporternek, hanem a tulajdonosi jogokat gyakorló testület tagjának. A Tisza Párt azonban vétózott.
+10 hasonló
A NAV összevetheti a politikusok gazdagodását az adózott jövedelmükkel, miután a parlament elfogadta az erről szóló törvényt, a külön élő családtagok azonban nem kerülnek automatikusan a vizsgálandók közé. Orbán Viktor vagyonosodását ellenőrizhetik, lányáét, vejéét és édesapjáét viszont pusztán a rokoni kapcsolat alapján nem, és a szakértők szerint a megígért húszéves visszatekintés sincs egyértelműen biztosítva.
+9 hasonló
Donald Trump akár mindkét kongresszusi többségét elveszítheti a keddi félidős választáson, bár a felmérések alapján a képviselőházi vereség jóval valószínűbb, mint a szenátusi. Ettől még elnök maradna, de a törvényeitől a kinevezésein át a kormánya elleni vizsgálatokig sok mindenben megnehezíthetnék a dolgát. A demokraták Barack Obamát is kampányba küldték, a Fehér Házban pedig már készülnek arra, hogyan folytassák demokrata többség mellett.
+7 hasonló
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) feladata az országos társadalmi párbeszéd megszervezése, a helyi közösségek problémáinak feltárása és a lakossági javaslatok eljuttatása lenne a döntéshozókhoz. Az intézet az Országgyűléstől kapna felhatalmazást, önálló költségvetéssel működne, vezetőjét pedig nyilvános pályázaton választanák ki. A létrehozásáról szóló törvénytervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátották.
+5 hasonló
A Fidesz és a KDNP politikai felelősöket keres a Lezsák Sándor nevét érintő téves adatközlés miatt, a kormánypártok szerint ugyanis nem elegendő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának bocsánatkérése. A politikus lánya, Lezsák Anna az intézmény főigazgatójának lemondását követelte, miközben az ÁBTL vezetője a Kontrollnak elismerte: informatikai hiba miatt további 100–120 ember is tévesen kerülhetett fel az adatbázisba.
+4 hasonló
A nyugalmazott püspököt 1988-ban, még plébánosként szervezte be a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége, Dunai Gábor fedőnéven. Beer Miklós Ungváry Krisztián történésznek részletesen beszélt az egyházak és az állambiztonsági szolgálatok korabeli kapcsolatáról, ahol saját történetét, tapasztalatait is felelevenítette.
+4 hasonló