Az Országgyűlés elnöke a Facebookon bukkant egy olyan képre, amelyen Juhász Hajnalka KDNP-s politikust figurázták ki. Forsthoffer Ágnes a bejegyzésében kijelentette: senkinek a külső adottságai, emberi méltósága nem lehet gyalázkodás tárgya.
A politikai foglyok emlegetése két tízmilliárdos korrupciós ügyben azt jelzi: szerintük, ha fideszes politikus csinál valamit, akkor élni kell az ártatlanság vélelmével, azonban a korábbi példák alapján ezt csak saját táborukra vonatkoztatják.
A CNN értesülései szerint iráni parlament konzervatív, keményvonalas iszlamista csoportja elzárkózik attól, hogy az ország bármiféle kompromisszumot kössön Washingtonnal, és a két ország közötti konfliktus lezárását cserébe egy olyan „új világrend“ kialakítását követelik, amely az iszlám köztársaságnak kedvezne.
A magyarországi azbesztszennyezést először Bozsokon fedezték fel, melyről kiderült, hogy az itt felhasznált kőzúzalék határ menti ausztriai bányákból került az országba. Jelenleg mintegy 250 település lehet érintett, a mentesítés céljára a kormány 3 milliárdos alapot hozott létre, de a pályáztatással kapcsolatban Sopron és Szombathely önkormányzata is kritikákat fogalmazott meg.
2025-ben Magyarország a GDP alig 16,7 százalékát költötte szociális ellátásokra és nyugdíjakra, miközben az uniós átlag a bruttó hazai termék 27,5 százaléka volt. Arányaiban ez a harmadik legkisebb arányú ráfordítás a tagállamok között.
Egy hete még rohamrendőrök álltak a varsói Alkotmánybíróság előtt, most pedig az ügyészség a hírek szerint már ahhoz is a testület engedélyét kéri, hogy őrizetbe vehesse az elnökét. Csakhogy a bírák még abban sem értenek egyet, kik ülhetnek le erről dönteni.
Több mint 15 millió forint értékű marihuánát tartalmazó, Portugáliából érkezett csomag akadt fenn egy hatósági ellenőrzésen; a szállítmány címzettje egy kínai férfi volt, akit a X. kerületben, a gépkocsijában elfogtak.
Donald Trump már a választás estéjén „Mr. Vetónak” nevezte magát. Januártól tényleg lesz alkalma vétózni, mert a demokraták mindkét házban átvették a többséget. Csakhogy ők döntenek majd Trump bírójelöltjeiről is, és velük kell megállapodnia, ha pénzt akar a kormány működésére.
Donald Trumpnak két reakciója lehet a keddi félidős választáson elszenvedett brutális vereségre: az egyik a korrekció, a másik az őrület még feljebb tekerése. Sajnos egyik forgatókönyv sem zárható ki - írja véleménycikkében vendégszerzőnk, Barcza Mihály.
Bolgár, brit, kínai és indiai érdeklődők is tárgyalnának a 2024-25-ben leállított Dunai Vasmű korszerűsítéséről és újraindításáról. Próbálták felvenni a kapcsolatot a Gazdasági és Energetikai Minisztériummal, de egyelőre nem kaptak tárgyalási időpontot.
A Pest megyei kisváros vezetésére a jelenlegi fideszes polgármester mellett a két fideszes alpolgármester is bejelentkezett. A "házon velüli" vetélkedés az ellenzéki párt helyi szervezetének megosztottságára utal.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd 2023-ban és 2025-ben összesen 65 millió forinttal támogatta a kolozsvári Carola Egyesületet, amely nem részletezte, pontosan mire fordította a pénzt. A Lévai Anikóhoz is több szálon kapcsolódó kulturális szervezet egyik dokumentumfilmjén ráadásul saját ügyvezető igazgatója, Molnár-Bánffy Kata cége dolgozott, ám a megbízás összegét sem hozták nyilvánosságra.
Az áprilisi választási vereség után látványosan megrendült a Fidesz korábban állami hirdetésekkel és kormányközeli forrásokkal kitömött médiabirodalma. Több lap megszűnt, más szerkesztőségeket jelentősen leépítettek, miközben a korábbi munkatársak közül többen új jobboldali médiaprojekteket gründoltak. A fő kérdés persze a finanszírozás lesz, vagyis, hogy hajlandó lesz-e a jobboldali olvasótábor eltartani saját lapjait, kiváltva a számolatlanul ömlő állami pénzeket.
Simicska Lajos egykori jobbkeze, a Fidesz korábbi gazdasági hátországának egyik meghatározó embere az áprilisi választások után két kisebb hazai vállalkozásától is megvált, és állítólag egyre több időt szeretne tölteni a portugáliai Madeirán. A visszavonulás egyelőre nem jelenti a hazai üzleti érdekeltségek felszámolását: a milliárdos forgalmat bonyolító őrző-védő vállalatát és mezőgazdasági cégét továbbra is a saját érdekeltségében tudhatja.
A további vagyonvesztés megelőzésével, illetve a vagyonkimentési kíséletek megakadályozásával indokolta a kormány annak a több jogszabályt érintő törvénymódosító csomagnak a szükségességét, amit rendkívüli sürgősséggel fogadott el az Országgyűlés. Az új szabályozás az állami garanciavállalásban és az állami kockázatvállalásban is szigorítást jelent.
Varga Mihály több mint kétórás parlamenti meghallgatásán a jegybanki alapítványok létrehozásának körülményeiről, a korábbi vezetés felelősségéről és a százmilliárdos vagyonvesztésről beszélt, hangsúlyozva, hogy az új jegybanki vezetés eddig több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget tudott elkerülni.
Az Állami Számvevőszék elnöke továbbra is elmozdítaná az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel vádolt vezetőjét, noha a bíróság szerint félreértelmezte a jogszabályt, és elkésett a kereset benyújtásával. Windisch László nem fogadta el a döntést, ezért az ÁSZ fellebbezést nyújtott be.
Szeptembertől a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) vette át az egykori Mathias Corvinus Collegium (MCC) feladatainak jelentős részét, a bővüléssel pedig egy korábban alig ismert állami társaságra hárult az Orbán Balázs nevével fémjelzett intézmény tehetséggondozási, oktatási, kulturális és közösségi tevékenységeinek továbbvitele. Az átvétel financiális és személyi oldaláról ugyanakkor szinte semmit nem lehet tudni.
A Fidesz-szavazói "úsznak az árral szemben", a magyar társadalom meghatározó többsége támogatja az ügynökakták nyilvánosságát, de csak nagyon kevesek tudják pontosan megfogalmazni, hogy az intézkedés miről is szól. A megkérdezetteket nem igazán győzte meg Orbán Viktor magyarázata az állambiztonsággal való kapcsolatáról.
Vörös Géza, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főosztályvezetője lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszervezések időtartama is kifejezetten árulkodó lehet. Ha valaki csupán néhány napig volt „ügynök” az aktája szerint, akkor nagy valószínűséggel nem dolgozott az állambiztonságnak.