#Politika
Az előző kormány által jelzett 3,7 százalékos hiánycélt 7,5 százalékosra módosították, de valamennyit nőt a bevételi főösszeg is.
A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége hétfőn tárgyalta a Tisza Párt képviselőjének, Melléthei-Barna Mártonnak a vitaindító cikkét, amelyben azoknak a jogászoknak a felelősségre vonását javasolja, akik tudásukkal és szolgáltatásaikkal aktívan részt vesznek a korrupciós cselekmények megvalósításában.
A következő uniós költségvetésben nagyobb szerepet kell adni a tagállami befizetéseken túli forrásoknak, mivel az országok igen kifeszített gazdasági helyzetben vannak. Ebből nem enged Párizs – mondta el a HVG-nek a francia kormány EU-ügyekért felelős tagja. Benjamin Haddadot budapesti látogatásakor kérdeztük a diáktüntetésekről és hazája költségvetési problémáiról, illetve az uniós bővítésről is.
Az ukrán államfőnek viszont könnyebb az amerikai elnökkel tárgyalnia, mint az orosszal.
Donald Trump állítása szerint azt mondta Katie Zachariának, hogy helyében meggondolná a távozást.
Na, nem egy állatot, hanem a kormányellenes Csótány Néppárt vezetőjét.
A Nobel-díjas török-amerikai közgazdász, Daron Acemoglu úgy véli, Trump a legveszélyesebb jobboldali politikus a világon, a német AfD sem versenyezhet vele. A liberális demokrácia válságát részben önmaga okozta válságnak tartja, és figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia súlyosbíthatja azt.
A kampányban több erős emberünk nagyon jól harcolt, de komoly sebeket kapott – mondta Lakitelken a DPK-táborban Orbán Viktor, aki ennek ellenére aranytartalékként gondol Szijjártó Péterre, és továbbra is számít Lázár János munkabírására is. A volt miniszterelnök szerint nemcsak a digitális térben vesztették el a választást, a Tisza Párt ugyanis 50 ezer önkéntessel dolgozott a kampány utolsó két hetében, míg a Fidesz csak 30 ezerrel.
„Nem fogunk semmilyen nyomásra lazítani a külső határaink védelmén és a bevándorlási politikánkon” – fogalmazott a miniszterelnök.
A miniszterelnök idézett a Büntetőtörvénykönyvből is, amely szerint szabadságvesztéssel büntethető, ha valaki az alkotmányos rend megdöntésére készül. Orbán Viktor viccelődve beszélt arról, hogy a saját közössége készen áll az ellenállásra, de az ország nagy része még nem fogékony a fideszes üzenetekre, mert a többség abban bízik, jó lesz a Tisza-kormányzása.
A volt kormánypárttal kritikus korábbi űrbiztosra csak vendégként számítottak, így azonban ő nem akart részt venni a rendezvényen.
A Lakásmenetet 13. alkalommal rendezték meg, Karácsony Gergely főpolgármester szerint nemcsak hosszútávú tervekkel kell készülni a fővárosi lakhatási válság enyhítésére.
A Fidesz kommunikációs igazgatóját arról kérdezték, Orbán valóban fegyveres lázadásra utalt-e vasárnapi kijelentésében.
A magyarok többsége inkább a demokratikus berendezkedést preferálja a CEU Demokrácia Intézet kutatása szerint.
Egy, a Fideszben csalódott székely vállalkozó bérelte a lakást ahhoz a 2024 nyári bulihoz, ahol egy kamera felvehette volna a későbbi miniszterelnök Magyar Pétert és volt barátnőjét, Vogel Evelint. Az ágy képét a Fidesz sejtetésre, lejáratásra használta. De miért nem került elő végül a felvétel, és mi köze mindehhez egy arab üzletembernek, egy MMA-harcosnak és Kubatov Gábornak?
A politológus a kritika mellett egy érdekes igényt is megfogalmazott.
Ukrajna budapesti nagykövete szerint miután a napokban elfogadta az ukrán parlament a magyar kisebbségek nyelvhasználatát kiszélesítő törvényt, még további hat rendezendő pont maradt, ezek nagy részét Ukrajna jövő év májusának végéig teljesíti.
Út a börtönből a parlamentbe – írta Szabó Bálint arról, hogy Pócs János segítségével bejutott az Országházba.
A korábbi miniszter szerint amúgy sem biztos, hogy neki már politikai pályában kell gondolkoznia.
A belügyminiszter közzétette a részleteket a béremelésekről.