#Politika
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói hétfőn házkutatást tartottak egy alapítványnál, mivel a gyanú szerint a szervezet a költségvetési támogatását nem az előre meghatározott célra, hanem a 2024-es önkormányzati választások előtti kampánytevékenységre használta fel.
+2 hasonló
Már nem szakadék tátong a dízel és a benzin ára között, hanem egy egész kanyon. Mi történt? Elvált egymástól a benzin és a gázolaj árak november 3-án. Miközben előbbi literenként 2 forinttal került kevesebbe, addig utóbbi újabb 5 forinttal drágult – derült ki a holtankoljak.hu friss adataiból. A portál felhívta rá a figyelmet, hogy a […]
+2 hasonló
A dandártábornok korábban „blődségnek” nevezte, hogy Orbán Viktor fia szervezte a csádi missziót, és szerinte Pálinkás „beszennyezte a teljes magyar honvédséget” azzal, hogy a nyilvánosság elé állt.
+2 hasonló
A mögöttünk hagyott héten három öngól is született a Magyar Kupában és az NB I-ben.
+2 hasonló
Panyi Miklós állítása szerint a kormány felkészületlenül, mindössze 12 órás határidővel vezette ki az Otthon Start lakástámogatási programot, ami a Fidesz képviselője szerint tízből kilenc fiatalnak hátrányos, és családok ezreit hozta nehéz helyzetbe a folyamatban lévő hitelszerződéseknél.
+2 hasonló
Magyar Péter bejelentette, hogy a kormány által beterjesztendő 2027-es költségvetésben 64 milliárd forinttal növelik az önkormányzatok támogatását.
+2 hasonló
Huszonnégy órás sztrájkba kezdtek kedden a cseh közszolgálati televízió és rádió munkatársai, tiltakozásul a kormány tervezett finanszírozási reformja ellen. A kabinet megszüntetné a jelenlegi előfizetési díjak rendszerét, és közvetlenül az állami költségvetésből tartaná fenn a két intézményt, ami a dolgozók szerint veszélyeztetheti a szerkesztőségek függetlenségét. A tiltakozáshoz egyetemi diákszervezetek is csatlakoztak, miközben Andrej Babiš miniszterelnök jelezte, hogy a kormány nem vonja…
+2 hasonló
Magyarics Tamás történész, Amerika-szakértő a Napindítóban.
+2 hasonló
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
+2 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök külön Facebook-bejegyzésben indokolta meg Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezérigazgatójának menesztését. A kormányfő szerint nem az jelentett problémát, hogy a külpolitikai szakértő korábban az Orbán-kormánynak dolgozott, hanem az, hogy állítása szerint eltitkolta a Lázár János vezette minisztériumtól kapott, összesen 84 millió forintos megbízását. Magyar azt is elárulta, hogy Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét, ám ő nem élt vele.
+2 hasonló
A miniszterelnök megígérte, ha bárkinél kiderül hasonló, ott is ugyanilyen következmények lesznek.
+2 hasonló
A keddi félidős választások nemcsak a következő két év politikai erőviszonyait határozhatják meg, hanem Trump elnökségének folytatását is alapvetően befolyásolhatják. Mi történt? Komoly politikai feszültségek közepette érkezett el az amerikai félidős választások előestéje. Michigan államban Haley Stevens demokrata képviselő váratlanul a republikánus Mike Rogers támogatására szólította fel a választókat – írta meg a Reuters. Stevens […]
+2 hasonló
Politika
S_Georgina
2026. 11. 03., k - 07:09
A választók a képviselőház mind a 435 tagjáról, a szenátus 35 tagjáról, valamint 36 állam kormányzójáról döntenek.
+2 hasonló
Az ügynökakták évtizedeken át lényegében rejtve voltak a nyilvánosság elől: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára pincéjében őrizték az iratokat. Magyar Péter, idén áprilisban aratott győzelméhez vezető kampánya során megígérte, hogy nyilvánosságra hozzák az állambiztonsági dossziékat - idézi fel a brit lap. Nemzetközi lapszemle.
+2 hasonló
Trump szerint az ország „pokolra jut”, ha a demokraták átveszik az irányítást.
+2 hasonló
Támogatja a Tisza Fejes Pétert az ügyészség élére – ma már meg is szavazhatja őt a parlament. Megvan az Alkotmánybíróság új elnöke is Sonnevend Pál személyében. Császár Attilát jelölte a Fidesz a Független Közmédia Testületbe – a parlament művelődési bizottsága azonban nem kért belőle. Nukleáris támadásról szóló riasztásokat kaptak az ukránok és az oroszok is, hackertámadás történhetett. Másfél millió fölött az orosz áldozatok száma a háborúban. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente…
+2 hasonló
Roman Dobrohotovot távollétében ítélték el, mert egy ideje már nem Oroszországban él.
+2 hasonló
Egymás után távoznak az állami intézmények éléről a korábbi vezetők, most két dél-alföldi kórház került sorra.
+2 hasonló
A miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva a Mi Hazánk frakcióvezetője Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök október 23-i meghívását bírálta.
+2 hasonló
+2 hasonló