#Sport
A magyar sportoló nevét többé hiába keressük ott, ahol eddig olvashattuk.
Mihajlo a feleségét, a lányát és három unokáját is elveszítette, amikor 2022 márciusában az oroszok lebombázták a házat, ahol éltek. Miután az oroszok megszállták Izjumot, a férfinak is menekülnie kellett, de a város felszabadítása után visszaköltözött.
34 év elteltével ismét a kárpátaljai megyeszékhelyen láthatjuk az ukrán labdarúgó-válogatottat. Igaz, nem futballmérkőzésen, hanem a Nemzetek Ligája utolsó két találkozójára való felkészülés keretében vendégeskedik majd Ungváron az ukrán válogatott. A szakszövetség tájékoztatása szerint a keret tagjai november 8-án találkoznak Ungváron és négy napon át, egészen november 12-ig az Avangard-stadion lesz az otthonuk. Úgy tudjuk, […]
Jelenleg azt sem tudni, mennyi időt kell kihagynia.
Tíz nap, tíz év, több száz videóklip.
1987-ben Imre Váradi beceneve volt az „Imre Banana”, ma már az ő cégétől vesz gumibanánokat a klub.
Egy fekete-fehér fotó és megható szavak.
Több évre szóló megállapodásról van szó, és teljes értékű viadal lesz a tervek szerint.
A marokkói Mirleftnél küzdenek meg egymással legügyesebb honfitársaink.
A megsérült állomás fogadja, tárolja, szivattyúzza és szállítja az olajat és a kőolajtermékeket, napi 300 000 tonna kapacitással.
12 témakör 42 kérdése vár sürgős megválaszolásra.
„A keresztapja hozta el hozzám, és azt mondta, íme, egy tiszta teremtés, aki kíváncsi rád!” – mondta 23 éves leendő feleségéről a „klublegenda” Bodnár József.
A Daily Mail szerint megvan, milyen büntetés várhat a súlyos csalássorozattal vádolt klubra.
Ezentúl a kormány közbeszerzésekért felelős tagja Kármán András helyett Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter lesz.
Dühítőnek és csalódást keltőnek nevezték a nemzetközi atlétikai szövetség lépését.
A világ két legjobb csapata csap össze egymással, spanyol zsenik főszereplésével.
A magyar katolikus elöljárók pontokba szedték, milyen ez a mai társadalom szerintük. Számtalan témában vannak árnyalt gondolataik – a kérdés az, hogy erre mennyien kiváncsiak egyházon kívül és belül.
Hétfőn derült égből villámcsapásként robbant a hír, hogy válik a teniszvilág sztárpárja.
Három balkáni országban lesz csak alacsonyabb a társasági adó kulcsa.
A válogatott korábbi csapatkapitány-helyettese remek hétvégét tudhat maga mögött.