#vii kerület
444
444
Kitiltaná az autóforgalmat Erzsébesváros belső részéről Niedermüller Péter
Niedermüller Péter megerősítette, hogy a VII. kerülti önkormányzat védett övezetté nyilvánítaná Belső-Erzsébetvárost, hogy 2022. július 1-től csak az ottlakók hajthassank be autóval. A polgármester az InfoRádiónak azt mondta, nagyjából a Klauzál tértől a Károly körútig terjedő zónáról van szó a Wesselényi és a Király utca között, de még nincs döntés a pontos területről.Ezután csak a területen lakók és az ottani vállalkozások, üzletek, éttermek...
444
444
Egy betörő fényes nappal átmászott a harmadik emeleti erkélyre, a hátizsákját viszont a lakásban felejtette
A VII. kerületben február 22-én délelőtt a 38 éves B. László betört egy Károly körúti társasház egyik lakásába. De úgy, hogy a harmadik emeleti folyosóról átmászott az erkélyre.A lakásban aztán magához vett egy tévét, de a hátizsákját, amiben ráadásul az igazolványa is benne volt, ottfelejtette.A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap el is fogták. B. László a kihallgatásakor elismerte, hogy korábban ugyanebből a társasházból, az...
444
444
Két utcába is a forgalommal szemben hajtott be, majd bosszúból elütött egy biciklis futárt
Egy autós múlt csütörtökön a forgalommal szemben hajtott be a Dob utcába, ahol összetűzött egy biciklis futárral, már ekkor ráhúzta a kormányt, majd szintén a forgalommal szemben hajtott be a Kisdiófa utcába. Itt már egy taxis fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a biciklis a szabálytalan autós után hajt, hogy felkérdezze, mire az autós gázt adott, és elütötte a futárt, majd elhajtott. A futár súlyosan megsérült az ütközés miatt. A rendőröknek pedig...
24.hu
24.hu
Bosszúból ütöttek el egy biciklist a VII. kerületben, a futár súlyosan megsérült
Egy taxi fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, az elkövető azt állítja, véletlenül ütötte el a biciklist.
The post Bosszúból ütöttek el egy biciklist a VII. kerületben, a futár súlyosan megsérült first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Egy ingatlanos cég kérte, a Miniszterelnökség pedig azonnal jóváhagyta egy Király utcai műemlékház eladását
A Sunbelt ingatlanos cégek közben 18 milliárdos kötbért is kérnek a VII. kerülettől, mert eddig nem jutottak hozzá a belvárosi épülethez és a szomszédos ingatlanokhoz.
The post Egy ingatlanos cég kérte, a Miniszterelnökség pedig azonnal jóváhagyta egy Király utcai műemlékház eladását first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Niedermüllerék a Fidesz segítségével adták ki a Klauzál téri csarnokot
Vendéglátóhelyek nyithatnak az épületben, pedig jelenlegi vezetésben is van, aki korábban tiltakozott az ellen, hogy kocsma legyen a piacból.
The post Niedermüllerék a Fidesz segítségével adták ki a Klauzál téri csarnokot first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Új vezetője van Erzsébetváros kormányhivatalának – méghozzá a választáson elbukott korábbi fideszes polgármester
Eddig hivatalosan még nem jelentették be, de Vattamány Zsoltot már több mint egy hete kinevezték.
The post Új vezetője van Erzsébetváros kormányhivatalának – méghozzá a választáson elbukott korábbi fideszes polgármester first appeared on 24.hu.
444
444
Felgyújtotta a volt élettársa ajtaját egy férfi a Dob utcában
Mivel a lakás üres volt, senki sem sérült meg.
444
444
A VII. kerület a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a vendéglátósoknak a teraszdíj egy részét
Pedig Niedermüller Péter is úgy számolt, hogy a bulinegyedben a helyek több mint a 40 százaléka biztosan tönkrement.
24.hu
24.hu
Erzsébetváros a kijárási tilalom idején is sarcolja a vendéglátóhelyeket
A ki nem nyitott teraszok és a meg nem érkezett turisták után is fizettet a vendéglátósokkal a Niedermüller Péter vezette önkormányzat.
The post Erzsébetváros a kijárási tilalom idején is sarcolja a vendéglátóhelyeket first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Lemond a viharos hátterű Damjanich utcai épületről a Freeszfe Egyesület
Az épület, mint mondják, politikai fronttá vált.
The post Lemond a viharos hátterű Damjanich utcai épületről a Freeszfe Egyesület first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
A Molnár Antal Zeneiskola megdöbbent, hogy a Freeszfe Egyesület kapta meg a Damjanich utcai épületet
A kerület vezetése ugyanakkor máshogy látja a helyzetet.
The post A Molnár Antal Zeneiskola megdöbbent, hogy a Freeszfe Egyesület kapta meg a Damjanich utcai épületet first appeared on 24.hu.
444
444
Niedermüller: A bulinegyed vendéglátósainak 40 százaléka biztos, hogy tönkre ment
A VII. kerület polgármestere szerint a turizmus és a vendéglátás elért a falig, innen nincs tovább.
444
444
Lebontják az egykori Wichmann épületét, szálloda lesz a helyén
Itt készült a magyar kártya, de bordélyház is működött a helyén.
24.hu
24.hu
Elfogtak egy férfit, aki megerőszakolt, fogva tartott, és prostitúcióra kényszerített egy nőt
„Gaz van itt va rendorok" – írta az elkövető, mielőtt elfogták.
444
444
Hűtlen kezelés miatt indult nyomozás a VII. kerületi korábbi fideszes vezetése ellen
Úgy vállalhattak több milliárdos fizetési kötelezettséget, hogy annak nem volt meg a pénzügyi fedezete.
24.hu
24.hu
Verekedés tört ki egy VII. kerületi ház belső udvarán szombat éjjel
Három férfit előállítottak, 16 fővel szemben indítottak szabálysértési eljárást a járványügyi szabályok megszegése miatt.
444
444
Hiába tiltja rendelet, Niedermüller Péter önkormányzata akkor is adót fog emelni
A VII. kerület DK-s polgármestere szerint az adóstop rendelet nemcsak álságos, de az Alaptörvénnyel is ellenes, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul.
24.hu
24.hu
Több helyen felgyújtották a lomokat a VII. kerületben
A 26 éves elkövetőt gyorsan megtalálták.
444
444
Áramlopás miatt tartott házkutatást az rendőrség a DK erzsébetvárosi képviselőjének irodájában
Az események hatására Borka-Szász Tamás lemondott a mendátumáról és kilépett a pártból.