Több helyen narancssárga riasztás van érvényben, több mint 130 kilométer/órás széllökésekre és közlekedési fennakadásokra is lehet számítani.
Bár a magyar vidéken nincsenek tengerpartok, kevés a szolgáltatás és a nehezen hozzáférhető az orvosi ellátás is, mégis egyre több külföldi nyugdíjas telepedik le elnéptelenedő falvainkban.
A tavalyi téli menetrendhez képest tíz százalékkal több foglalható ülőhely várja az utasokat, ami a népszerű meglévő útvonalakon történő járatsűrítés eredménye.
A kérdés most, miként lehet olyan színházakat teremteni, melyek akkor is működnek, amikor a vezető hibázik, rosszul dönt, vagy egyszerűen nem jó vezető.
A lövöldözésben hat kiskorú is megsérült, köztük egy 11 éves fiú.
Az unióba való visszatérés hivatalosan nincs napirenden, de a vámunióhoz és az egységes belső piachoz csatlakozást megfontolják.
Ruszlán az orosz hadifogságban tanult meg varrni, majd két leszerelt társával alapított egy céget, amely a Csavargó nevű márka felépítésén dolgozik. Pólókat, táskákat, pulóvereket készítenek, és alig bírják kielégíteni az igényeket.
Motorcserén esett át a Mercedes-Benz sportos kompakt SUV-kupéja, a GLC. A beavatkozás eredményeként bő kétszáz lóerőt dobott le magáról, de meglepő módon mégis jobb lett. Kipróbáltuk az 53 AMG GLC 53 4MATIC+ Coupét.
Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink pontosan egy évvel ezelőtt.
A döntőig fantasztikusan menetelt a csapat.
A 96. percben jött a csattanó.
A nyolcvanéves színész szerint nem jó szülő az, aki nem él egy kis nepotizmussal, hisz az ember a gyerekeinek a legjobbat akarja.
A gyengén rajtoló Tottenham összekapta magát, az Arsenal pedig kihasználta a Manchester City vereségét.
‘56, 2006 és a jelen. Politikusok, hősök, lázadók, szembenézés. Ezek a kulcsszavak az Alany–Állítmány első adásában. Vendégünk Hajós András.
Az Insta360 Ultra Luna zsebkamera az elmúlt két hónapban velem jött több utazásra is, és meggyőzött arról, hogy a jövőben sem szabad otthon hagynom.
Azt gondolta, jó ötlet, ha azt a sarkot választja, amit a kapus mutogat neki.
Egy ötvenéves férfi életét már nem tudták megmenteni.
Tíz bajnokin hét gólnál jár az MTK-ban Jurek Gábor, akivel az idén nagyot fordult a világ.
A címvédő Márquez a győzelemmel élre állt összetettben.
Az elmúlt évek alapján nincs ebben semmi meglepő.