Az Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük.
Szakértők szerint az áprilisi incidensnek a drónok pozícionálására is lehetett hatása, az önvezető autóknál pedig könnyen közúti balesetet okozhatott volna.
Fabregast feldühítette a kapott gól.
A találkozóról készült fotók gyorsan bejárták az internetet, pillanatok alatt mémek születtek a különös megjelenésből.
A lapunk tájékoztatást kért a Budapesti Közlekedési Központtól.
Ukrajnából érkezett Budapestre két nő, hogy személyesen vegyék át a nőtől a megtakarítását, azután, hogy már átutaltattak vele hétmillió forintot.
Rendkívül sportszerűtlen volt!
A Nemzeti Tehetség Központról nem sok mindent tudni, ám az biztos, hogy az Orbán Balázs-féle birodalomtól megörökölt feladatokkal és dolgozói állománnyal a terhei alaposan megnőttek az eddigi működéséhez képest.
Ha odavagy Madonnáért, Prince-ért, és az évtized többi emblematikus előadójáért, ez a kvíz neked készült!
Ha a köztársasági elnök rámutat, Ejzenkotnak legfeljebb 42 napja lesz az új kormánykoalíció megalakítására.
Csakhogy nemcsak a fideszes média szokott el az innovációtól, hanem a közönsége is attól, hogy nekik kelljen eltartani a kedvenc médiumukat vagy bármilyen más intézményüket.
Megható pillanat volt a Bajnokok Ligájában.
Velünk élő ipar IV. Ez az időszak a magyar ipar kulturális szintlépésének története.A rendszerváltás
Hatalmas pofont kapott Donald Trump és a republikánus párt. Ennek három fő oka van, de ennél is fontosabb kérdés, hogy mi változik most és mi lesz ezután.
Megtartotta az AC Milan elleni Európa Liga-mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Ferencváros edzője.
November 4-én, Nagy Imre utolsó rádióüzenetével egyidőben, újra úticél lett a magyar történelem egyik régi kijárata: a határ.
Ugyanakkor ténylegesen nem végzett ügynöki tevékenységet.
36 évvel a rendszerváltás után megnyíltak az ügynökakták. Bár a korábbi szt-tiszt, Medgyessy Péter nem szerepel az adatbázisban, több kormánytag igen, ahogy egyházi vezetők is.
Az állampárt megadta '56 mantrázandó okait, de nem erőltette az emlékezést, Kádár pedig egy, a „tudományos definíción” túli értékelést is megengedett magának.
A 23 éves olimpiai bajnok nem érné be sima győzelemmel.