Több évtizedes rivalizálást zártak le.
Varga Mihály a tiszás képviselők kérdésére elmondta, évtizedek óta működnek alapítványok a jegybank alatt.
„Sólyom László volt az utolsó olyan politikai szereplő, akivel munkakapcsolatban álltam” – mondta a politikai elemző a Törökülésben. A Feledy-ügy tanulságai mellett az adásban szó volt arról is, hogyan kezeli a Tisza az első költségvetéséhez kapcsolódó politikai kihívásokat.
A 2027-es költségvetés nagy felháborodást váltott ki a kultúra területén, a miniszterelnök is magyarázkodni kényszerült. Szakértővel jártuk körbe a helyzetet.
Varga Mihály elkésve ugyan, de megjelent az MNB-botrány visszaéléseit vizsgáló parlamenti bizottság előtt.
A napirendi pontról szóló vita végén a vizsgálóbizottság egyhangúlag amellett szavazott, hogy Csőszi keresse meg az érintett szervetket és a volt jegybankelnök ügyvédjét arról, hogy milyen meghallgatás volna lehetséges.
Csőszi Attila Matolcsy érvényes idézésére tekintettel vitát nyitott az ülésen.
Különleges látvány fogadta a járókelőket a budapesti Városháza Passzázsban az elmúlt napokban: a 70 fény című installáció hetven fénysugárral idézte fel az 1956-os forradalom emlékét.
A megfelelő követési távolság betartása az utakon nemcsak fontos, hanem adott esetben egyenesen
Brendan Larsen új-zélandi fotós képén 1400 műhold és 14 ezer csóva látható, amelyek sűrű, keresztező mintázatot alkotnak a Taranaki-hegy felett.
Lezárták a sztráda Budapest felé vezető oldalát.
Bud Spencer és Terence Hill uralják a főműsoridőt, de van film, amit 87-szer is leadtak egy év alatt a magyar tévécsatornák.
Bátki Pál, Matolcsy ügyvédje a csütörtöki ülés előtt levélben bejelentést és kérelmet küldött a vizsgálóbizottság elnökének.
Nagyobb figyelmet érdemelnek azok a gombák, amelyek élő fák vagy cserjék tövében jelennek meg, ugyanis bizonyos fajok a gyökereket is károsíthatják.
Már nagyon várták a börtönben.
A Real Madrid középpályásának reklámja valóságos turistalátványosság lett.
Dühösek az emberek, amikor az áramszámlájukon azt látják, milyen sokat kell fizetniük rendszerhasználati díj címén. Miért van ez így, illetve mit lehet tenni az ügyben?
Sírva fakadt a bíróságon a csecsemőgyilkos élettársa, amikor felidézte, ahogy a férfi egy zacskóba tette a baba holttestét. Állítása szerint a kapcsolatuk végén a férfi megerőszakolta őt.
Szakértők szerint az áprilisi incidensnek a drónok pozícionálására is lehetett hatása, az önvezető autóknál pedig könnyen közúti balesetet okozhatott volna.
Fabregast feldühítette a kapott gól.