Véget ért Varga Mihály meghallgatása, az ülés végezetével a bizottság arról határozott, hogy a következőnek beidézik Windisch Lászlót, az Állami számvevőszék elnökét, Balogh Ádám korábbi MNB-alelnököt és Jura Gábort volt nemzetgazdasági minisztériumi főosztályvezetőt.
+3 hasonló
Hányással és hasmenéssel járó megbetegedések miatt indult hatósági vizsgálat
+3 hasonló
A toxikológus szerint a volt miniszterelnök akár több százezer embert is ösztönözhetett volna arra, hogy egészségesebben éljen.
+3 hasonló
Varga Mihály korábban közölte, hogy részt vesz a bizottsági meghallgatáson, azonban nem jelent meg kezdésre.
+3 hasonló
A volt miniszterelnök szerint Merkely távozása egy újabb jele „a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának”.
+3 hasonló
Cseh Gergő Bendegúz szerint „valóban úgy tűnik, hogy egy kisebb hiba csúszott a rendszerbe”.
+3 hasonló
További három évre írt alá a német kirakatcsapatban.
+3 hasonló
Vitézy Dávid szerint még mindig túl sok országos főút miatt kell a településeken élőknek nap mint nap jelentős átmenő forgalommal, zajjal és közlekedésbiztonsági kockázatokkal együtt élniük.
+3 hasonló
Folyamatban vannak az előkészületek egy Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével zajló háromoldalú egyeztetésre.
+3 hasonló
Varga Barnabásék ugyanígy kaptak ki a Real Madridtól.
Kiss-Rigó Lászlóról és Beer Miklósról is készült beszervezési dokumentum.
Három autó ütközött kedd este, közülük ketten frontálisan.
+3 hasonló
Számos ponton aládolgozott volna az állam és az önkormányzat a kínai akkugyárnak.
Cseh Gergő Bendegúz szerint ennél szélesebb körben nem hoztak sehol nyilvánosságra iratokat. Szerinte idáig azért nem hozták nyilvánosságra az iratokat, mert a politikai elit szereplőire és rokonaikra vonatkozóan sok érzékeny adat keletkezett volna, és ez visszatartó erő lehetett.
Azért jöttünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába, hogy egy 36 éves mulasztást igazítsunk ki - mondta Magyar Péter miniszterelnök, aki a sajtótájékoztató előtt a levéltár irattárából jelentkezett be.
Élő közvetítésünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának eseményéről, melyen nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.
+3 hasonló
Többórás parlamenti meghallgatás után jelentette be lemondását.
Szerda délelőtt aktiválódik az egykori ügynökök adatait tartalmazó honlap – mutatjuk, hol és milyen dokumentumok között kereshet.
+3 hasonló
Mert szerinte izraelnek nincs rá szüksége és népszerűtlen politikailag.
+3 hasonló
A rendőrség vizsgálatot indított Jesús Owono ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Az Andorra kapusa ütközött a tenerifei támadóval.
+3 hasonló