Párizsból Milorad Dodik otthonába vezetett a volt miniszterelnök útja.
A választási nyilvántartás szerint XIV. Leó korábban mindkét nagy amerikai párt előválasztásán részt vett polgári nevén, Robert Francis Prevostként.
+6 hasonló
Pont egy lakópark előtt történt az eset.
A Quartz Alapkezelő ügyvezetője Valkó Mihályt múlt héten tartóztatták le, így nem biztosított az alapkezelő folyamatos működése.
+6 hasonló
A 444 birtokába jutott egy 19 millió forintos számla, amit Feledy cége állított ki Lázár János minisztériumának, de az is kiderült: az elemző nemcsak a korábbi építési és közlekedési miniszternek, hanem a nagy riválisaként ismert Navracsics Tibornak is segített.
+5 hasonló
Jesús de Miguelt sikerült ugyan újraéleszteni a mentőautóban, de kedd reggelre úgy leromlott az állapota, hogy már nem tudták megmenteni az életét.
+5 hasonló
A miniszter szerint a költségvetési tervezetben a béremelés szándéka egyértelmű. A kulturális és közgyűjteményi dolgozók több mint tíz százalékos béremelése nyilván nem az az összeg, amelyet a programjukban megfogalmaztak, de az ország teljesítőképessége ennyit bír el.
+5 hasonló
Nem az a baj, ha valaki transzparens módon szakmai munkát végzett az előző kormánynak, és nem is az, ha valaki fideszes volt, a probléma azzal van, ha ezt elhallgatja.
+5 hasonló
Davor Macura bankjának visszavonták a működési engedélyét is.
+5 hasonló
1 milliót vitt el, nem sokáig örvendezhetett.
+5 hasonló
A Fidesz frakcióvezetője a költségvetési tervezet visszavonását követeli.
+5 hasonló
A nagyon eredeti ED138 nevet kapta.
Az 1. helyezett a Nagykőrösi út 46.
+4 hasonló
Költségvetési csalás a gyanú a közel 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrányt érintő ügyben.
+4 hasonló
Jesús de Miguel, a Tenerife csatára eszméletlenül terült el a pályán, majd a mentőautóban leállt a szíve, de sikerült megmenteni.
+4 hasonló
A maradék öt betöltetlen helyre a Klebelsberg Központ pályázatot ír ki.
+4 hasonló
A Hegyvidék Bevásárlóközpont szerint nincs már náluk Acaia.
+4 hasonló
A Rogánéktól kapott támogatásból Pikó Andrást támadó kampányt csináltak a gyanú szerint.
+4 hasonló
Nem tudtuk meg, hogy szerinte mi volt a feltárt ügy, ami miatt kirúgták a férjét.
+4 hasonló
A miniszterelnök a fideszes maffiáról és az új költségvetésről beszélt a parlamentben. Az ellenzéki frakcióvezetők pedig elsősorban Ursula von der Leyen meghívása miatt kritizálták Magyart.
+4 hasonló