Újabb négy évre választották meg Kubatov Gábort a Ferencvárosi Torna Club elnökének a keddi tisztújító közgyűlésen.
+7 hasonló
Alekszandr Alimov orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn Moszkvában újságíróknak elmondta: Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök az ENSZ-főtitkári posztra való jelölésének határideje még nem járt le, így elméletileg továbbra is jelölhető.
+7 hasonló
A parlamentből leköszönő Orbán Balázs friss vagyonnyilatkozatából derült ki a 470 milliós XI. kerületi ingatlanvásárlás ténye.
+7 hasonló
Megkapta az egyszeri állami támogatást Budapest, 90 milliárd forintot azonban át sem utaltak.
+7 hasonló
ATV
Ismét tüzet okozott egy elektromos roller, ezúttal a főváros szívében, egy negyedik emeleti lakásban kellett oltaniuk a tűzoltóknak.
+6 hasonló
ATV
A rendőrség szerint egy 18 éves helyi férfi mintegy egymillió forintot vitt el a postáról. A pénzt és a rabláshoz használt játékpisztolyt a lakásán találták meg.
+6 hasonló
ATV
Fejlemény a miniszterelnök dédnagyapja sírjának feldúlása ügyében. Megszólalt a rendőrség.
+6 hasonló
ATV
Magyar Péter azt írta: nem haragszik azokra, akik feldúlták dédnagyapja dobozi sírját.
+6 hasonló
Közleményt adott ki az Indonéziában élő cégvezető, Májer Bálint, aki ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a milliárdos lélegeztetőgép-ügyben.
+6 hasonló
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
A kormány javaslata alapján új járműkategóriaként jelenik meg a motoros roller a KRESZ-ben. A tervezet értelmében tilos lesz ezeket alkoholos befolyásoltság alatt vezetni, valamint tilos lesz rajtuk utast szállítani – jelentette be Magyar Péter szerda késő délután.
+6 hasonló
Jövő januártól 50 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedhet az illetékmentes lakossági banki átutalások összeghatára. A változásokról a BiztosDöntés.hu számolt be.
+6 hasonló
Dzsudzsák Balázs, a magyar férfi labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya július 2-i levelében vette tudomásul, hogy vissza kell adnia diplomata-útlevelét, amelyet még a Külgazdasági és Külügyminisztérium állított ki neki Szijjártó Péter minisztersége alatt.
+6 hasonló
A NAV kedd hajnali akciójában egy férfit elfogtak és őrizetbe vettek, a bűnszervezet egyik irányítója ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
+6 hasonló
Csaknem 280 ezren maradtak áram nélkül Ukrajnában a szombatra virradóra végrehajtott orosz dróntámadások következtében - közölte az ukrán államfő.
+5 hasonló
Alig egy hete még azt közölték a hatóságok, a válaszadásukig "a kérdezett témában eljárás nem indult". Az ATV.hu most megtudta, most akár indulhat is majd az NNI-nél.
ATV
Terrortámadás történt Belgrádban, az izraeli nagykövetségnél. Lelőtték a támadót.
A Mészáros Lőrinccel is üzleti kapcsolatban álló Szíjj László cége két év alatt összesen 300 millió forinttal támogatta a Megafont. A Vakond Via Kft. 2024-ben 100 millió, 2025-ben pedig 200 millió forintot juttatott a Fidesz kampányait segítő szervezetnek – derül ki a Direkt36 és a nemzetközi tényfeltáró újságírói hálózat, az OCCRP által feltárt vállalati beszámolókból.
+5 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy nyitott lenne egy olyan megállapodásra, amely a jelenlegi frontvonal mentén állítaná le a harci cselekményeket, mivel ezt a háború lezárásának egy lehetséges módjaként értékeli.
+5 hasonló
ATV
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy november 10-én és 11-én Abu-Dzabiban, amerikai közvetítéssel tartanak tárgyalásokat Oroszország és Ukrajna között.
+4 hasonló