Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter ugyanakkor leszögezte: az idei növekedés már most meghalaja az előző évekét.
Magyarországon is hűvösebb napokra számíthatunk, a felhők viszont elvonulnak, így havazás egyelőre még nem várható.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedd délután visszatért a Parlamentbe, ahol váratlan módon németül kezdett beszélni. A Fidesz alapító tagjáról korábban már több felvétel is hatalmas eléréseket generált a közösségi médiában, amikor angolul próbált meg kommunikálni.
ATV
Jövőre indul a termelés, az egykori Guardian gyár átalakításának tervei már elkezdődtek.
ATV
Az érintett termékről fényképet is közzétettek, felhívták továbbá a vásárlók figyelmét, hogy ne használják.
Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) átadott feljegyzésében azt állítja: 1990 márciusában Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter három, Orbán Viktor katonai szolgálata idején készült, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést adott át neki.
Ma napközben várhatóan felhős, borongós idő lesz, csak délnyugaton eshet egy kis gyenge eső. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül, a hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul.
Egy moszkvai bíróság távollétében öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Roman Dobrohotovot, a The Insider oknyomozó hírportál alapító főszerkesztőjét. A moszkvai ügyészség hétfői tájékoztatása szerint az ítélet oka nemkívánatos szervezet működtetése volt.
ATV
Tarjányi Péter szerint az orosz-ukrán háború kezdete után még kinevették a nukleáris eszkaláció veszélye miatti figyelmeztetéséért.
ATV
Az ATV.hu információi szerint a magyar sztárvilágból is sokan ismerték M. Laurát. A nőt már 160 rendbeli csalással vádolják, és letartóztatásban van.
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegette a postai alkalmazottat, milliós összeget rabolt.
Minden eddiginél gyorsabban terjed az Ebola Közép-Afrikában, a nemzetközi egészségügyi szakértők emiatt újabb figyelmeztetést adtak ki.
A 2026-os rendszerváltás egyik legfontosabb vállalását teljesítik és egyben egy 36 éves adósságot törlesztenek az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
ATV
Aki mostanában lépett be az OTP mobilbankjába, ezzel a bejelentéssel találkozhatott.
Schmidt Mária Napi Mari néven indított blogján reagált arra a hírre, miszerint Orbán Viktor akár az ENSZ főtitkára is lehet. Szembesítette Magyar Pétert.
A miniszterelnök emlékeztetett: az Orbán-kormány három volt miniszterét tartóztatták le.
ATV
Egy budapesti alapítványhoz köthető helyszíneken jelentek meg a NAV nyomozói hétfőn.
ATV
Négynapos ülést tart a parlamentben az Országgyűlés, amit élőben közvetítünk az ATV Extrán és az ATV YouTube-csatornán.
Részletesen bemutatta a kormány, pontosan hogyan működött a sport-tao rendszere, és miként bonyolódott a milliárdos források elosztása. Bár a rendszer felépítése pofonegyszerűnek tűnhetett, komoly bürokratikus útvesztő állt a támogatások mögött.
November 3-án félidős választást tartanak az Egyesült Államokban, amely Donald Trump elnökségének második felére is komoly hatással lehet. Ha a republikánusok elveszítik kongresszusi többségüket, az elnök mozgástere jelentősen szűkülhet. A washingtoni erőviszonyok változása pedig Magyarországot is érintheti.