Alekszej Lihacsov szerint ők jól nevelt emberekként várják a magyar fél által indított auditálás lezárását.
Annyira kevés negatív hatással járhat december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása, hogy inkább az az érthetetlen, eddig miért nem tette ezt meg egyik kormányunk sem. Bemutatjuk, milyen számítások készültek a munkaszüneti napok, az ünnepek és a ledolgozós szombatok gazdasági hatásairól.
Erre szükség van ahhoz, hogy az orosz gázolaj zavartalanul érkezhessen az Egyesült Államokba.
Kirill Dmitrijev szerint a büntetőintézkedések leginkább az Egyesült Államok gazdaságára mértek volna csapást.
Megállíthatatlannak tűnik a magyarországi népességfogyás az Eurostat legfrissebb előrejelzése szerint. 2050-re azonban nemcsak a népesség száma, hanem a szerkezete is kedvezőtlenül változhat, az idősek aránya megnő, miközben a népességfogyás mértéke régiónként is számottevően eltérő lehet.
A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
A kárpátaljai magyar kisebbségről is egyeztettek.
Az energetikai szakértő szerint orosz forrás nélkül is biztosított lenne Magyarország gázellátása.
A kormányfő szerint ez az „igazságosság és fejlődés” költségvetése lesz, a milliárdosoktól és a szennyező cégektől is „átcsoportosítanak majd”.
Bár a bérek jelentős növekedést mutatnak, még mindig számottevő azoknak az aránya, akiknek reálértéken csökkent a fizetésük. Van azért jó hír is.
Budapesten tartott előadást a párizsi olimpia szervezőbizottságának két tagja, amelynek végkicsengése az volt, hogy Magyarország csak nyerhetne a játékokkal. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a rendezés nemcsak arra adna esélyt, hogy régóta tervezett, fontos fejlesztések valósulhassanak meg a fővárosban, hanem arra is, hogy újradefiniálhassuk azt a világ és önmagunk előtt is.
Több lemondás és majdnem lemondás borzolta a kedélyeket; tovább tárgyaltak az EU költségvetéséről; Trump nagy segítséget adott Putyinnak. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Akár el is vesztheti feltörekvő piaci státuszát Törökország a hatalmas vagyonkezelői fiaskó miatt, amely közel félmillió károsultnak több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott.
Mit keres egy humorista egy gazdasági műsorban? A Gazdasági bejárat legújabb részében Fülöp Viktor, közgazdász végzettségű stand up comedy humorista, egykori közgazdaságtan tanár lesz Pitner Gábor segítségére a hét gazdasági híreinek feldolgozásában.
A költségvetés padlón, az államkötvények hozama az egekben, és a helyzetet a bel- és geopolitika is súlyosbítja Franciaországban.
A tulajdonosok idén augusztusban döntöttek a megszüntetéséről, a végelszámolás pedig szeptemberben indult meg.
Oroszország mindeközben legalább az év végégi biztosan benzinimportra szorul, mondta Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes.
A G7 által megszólaltatott szakértők szerint a magyar a leggazdagabbakra célzó új sarccal együtt is a kevésbé progresszív európai adórendszerek közé tartozhat majd.
Bő kétmilliárd forint kamattartozása van a jegybanki Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelőjének a kecskeméti egyetem fenntartója, a Neumann János Egyetemi Alapítvány felé – a fizetés az oktatási tárca döntésétől függhet.
Utódját pályázattal választják ki.