A Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján óriási meglepetésre kikapott az Inter a belga Club Brugge ellen.
Népszerű érv, hogy szinte minden sportlétesítmény készen áll egy budapesti olimpia megrendezéséhez, de ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül: a stadionok, csarnokok jó része túl kicsi ahhoz, hogy helyet adjon a játékok eseményeinek.
Négy csuklyás alak tört be a magyar kapus házába, fegyverrel fenyegetve őt és a feleségét, majd a széfből elvitték az ékszereket és a készpénzt, és két luxusautóval hajtottak el a helyszínről. Spanyol lapértesülések szerint a család több tagjánál is szorongásos tünetek jelentkeztek a történtek után.
Folytatódik a HVG háromrészes videósorozata a küzdősportgálák világáról és a hazai ökölvívó társadalom konfliktusairól. Az indulatok nem csitultak az első rész óta. A folytatásban láthatjuk, hová fajultak az üzengetések a szemben álló felek között, kiderül, hogyan merült fel doppingvád a felkészülés alatt, ellátogatunk egy zárt kapus mérkőzésre, és bepillantunk a pusztakezes viadalok könyörtelen világába.
Erling Haaland kétszer is villant, de ez nem volt elég a Manchesternek.
A kapus Yann Sommer ünneplés helyett komoly bejelentést tett a meccs után.
Cody Gakpo és Alexander Isak játéka továbbra sem biztos a szombati meccsen.
A 2031-es elit világbajnokságot hoznák a magyar fővárosba, a meccseket az MVM Dome-ban és a Papp László Budapest Sportarénában játszanák.
Egy országos bajnokságra már csak úgy ment oda versenyezni, hogy előtte reggel lenyomott egy súlyzós konditermi edzést – ezzel a példával érzékeltette Hosszú Katinka a Penge podcastban, hogy milyen volt az az időszak, amikor folyamatosan feszegette a határait. A háromszoros olimpiai és huszonhatszoros világbajnok úszó arról is mesélt Szilágyi Áronnak, hogy világranglista-vezetőként hogy szabotálta el a saját döntőjét a londoni olimpián, hogyan építette fel aztán magában az Iron Lady-alteregót…
Mellékbüntetésként 70 ezer dollárt is ki kell fizetnie.
A budapesti csapat továbbra is százszázalékos a főtáblán.
A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban, a második félidőben emberelőnyben játszva fordított, s végül 2-1-re nyert a Brentford vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján.
A kapus megköszönte a szurkolók támogatását.
A magyar válogatott labdarúgónak egy korábbi sérülése újult ki.
A kerékpáros egy japán versenyen bukott.
A játékos már elnézést kért a viselkedéséért.
1987-ben Imre Váradi beceneve volt az „Imre Banana”, ma már az ő cégétől vesz gumibanánokat a klub.
Most lehet megtanulni, hogy a demokráciában a konszenzus nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanazt gondolja, hanem hogy a különböző álláspontok végigmennek egy tisztességes, átlátható és nyilvános eljáráson, és a végén megszületik egy döntés, amelynek az indokait az is érti, aki nem ért vele egyet.
Az AI nem egyszerűen új szoftver, hanem új fogyasztási forma: kvótázott, mérhető, vállalati platformokon keresztül elérhető gondolkodássegítség. A döntő kérdés az, hogy milyen kognitív tőkével, milyen kontrollal és milyen közös szabályokkal használjuk.
Lapszámunkban két külföldi tekintély is segít megérteni magunkat. Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora szerint olyanok vagyunk, mint Füles a Micimackóban, aki azt mormogja, hogy ez most jó, talán még egy kicsit ki is tart, de azért bizonytalan benne, hogy így is marad. Slavoj Zizek szlovén sztárfilozófus azt mondja, ha nem értjük magunkat, nehéz lesz megérteni a másikat. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.