0 komment

„Minden hájjal megkent költő és próféta” – miért őrültek meg a magyarok Rabindranáth Tagoréért, amikor 100 éve idejött?

Ha India elképesztően termékeny összművészét és polihisztorát nem marasztalja Magyarországon a szíve, ma aligha lenne Balatonfüreden fája, szobra, sétánya. Az első Európán kívüli Nobel-díjas írónak a kultusza az első világháború után átdübörgött a világon. Magyarországon is. A nagy világjáró száz évvel ezelőtt, 1926. október 26-tól november 12-ig tartózkodott az országban. Lelkes tömegek követték minden lépését. De voltak nem kevesen olyanok is – a politikai színkép legkülönbözőbb pontjain –,…
0 komment

Lecserélték volna ingyenesre az Office-t, de beletört a bicskájuk

Egy nagyszabású projekt keretében a Collabora Office-ra, egy nyílt forráskódú alternatívára próbálta lecserélni Dánia a Microsoft Office irodai csomagot. A kísérlet azonban komoly használhatósági problémákba ütközött, majd szépen, csendben félbeszakadt.
0 komment

Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot

Túllépve mindazon az esetleges stigmán, hogy a játék gyerekeknek való, felnőttként komoly dolgokkal illik foglalkozni, milliós, java részt felnőtt közönség hoz épp vissza egy dollármilliárdos iparágat, szó szerint a céges halálból. A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul, és Budapesten is megnézhettük sokadjára, hogy milyen szépsége tud lenni az ember felnőtt korában is a játéknak.
0 komment

Nem csak lámpásnak jó: 7 tipp a sütőtök felhasználásához a pitétől a pizzáig

Az ősz egyik legsokoldalúbb alapanyaga a sütőtök, amiből ma már sok fajta kapható a piacokon és a boltokban. Összeszedtük, hol vegyünk jó tököt, hogyan válasszuk ki, mihez kezdjünk a magjával, és mely budapesti helyeken ehetünk izgalmas sütőtökös ételeket. A cikk végén Rosenstein Timi receptjét is megosztjuk.
0 komment

Mindenki munkájára hatással lesz a három dolog, amit a vezérigazgatók gondolnak az AI-ról

A vállalatvezetők fele szerint semmi sem javított annyit cégük termelékenységén az elmúlt évben, mint a mesterséges intelligencia – derül ki egy friss felmérésből. A technológia azonban sok társaságnak még mindig nem hozott érdemi növekedést, mert a munkafolyamatok és az alkalmazottak fejlődése nem tud lépést tartani vele.
0 komment

„Talán egyszer még egy megfelelő közlekedési kapcsolat is kiépül Ferihegy felé” – sosem látott turistaboomot ígérnek Budapestnek, de mi lesz, ha be is következik?

Csaknem kétszeresére nőhet a magyarországi vendégéjszakák száma 2036-ra – állítja új elemzésében az Accor. A világ egyik legnagyobb szállodalánca szerint ezzel hazánk az egyik legdinamikusabban fejlődő célpont lehet. De mi a garancia arra, hogy ez nem vezet túlturizmushoz? Mi kell ahhoz, hogy a növekvő kereslethez legyen kínálat? Mennyire számít, hogy lesz-e addigra euró? A cég regionális vezetőjét kérdeztük.
0 komment

Kisbefektetők is kaszálhatnak az iráni háborún, de az AI tőzsdei tippjeit ne vegyék készpénznek

A lakossági befektetők számára is teremt lehetőségeket a február vége óta tartó hormuzi konfliktus, az AI térhódítása pedig a profik szorgos hétköznapjait is átszabta. Befektetési alapkezelőknek tettünk fel két ezzel kapcsolatos kérdést.
0 komment

Túl szép, hogy igaz legyen? Teszten a plugin hibrid árbajnok Geely Starray EM-i

Szerethető formaterv, tágas karosszéria, remek minőség, modern technika, kedvező ár. A Starray EM-i rengeteget ígér, de vajon milyen autó a gyakorlatban a Geely középkategóriás plugin hibrid SUV-ja? Jövünk az 1000 kilométeres teszt során szerzett tapasztalatainkkal!
0 komment

És akkor Orbán fürkészei és portyázói is felsorakoztak Matolcsyék mellé

Lecsaptak a lélegeztetőgép-biznisz gyanúsítottjaira, élesedett a Matolcsy Ádám ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs, Seszták Miklóson már 9 milliárd forint készpénzt keresnek. Közben teljesen átszabta a kormány az szja-kedvezmények rendszerét, felvázolta a középtávú gazdasági-költségvetési stratégiáját, kilőtte az Otthon Startot, berúgta a Wekerle Pluszt és új fejezetet nyitott az USA-val közös energiabizniszelésben. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.

Bejelentkezés vagy regisztráció