Az áttetsző kontroller nem újdonság a Sony kínálatában, a színes, átlátszó DualShock kontrollerek különösen emlékezetesek voltak az eredeti PlayStation korszakában, 1998 körül. Hasonlókkal rukkol ki most is, ám vannak, akik szerint ezzel csak azt akarja feledtetni, hogy meg fogja szüntetni a fizikai lemezek gyártását.
A fiatalt kórházba szállították, agyrázkódással megúszta az esetet
Többen és egyenletesebben haladhatnak rajtuk kevesebb balesetet okozva, viszont környezetszennyezőbbek és kis bajból is nagyot generálhatnak – hangzanak a pró és kontra érvek. De mitől okos egy út, és mire lehet még használni a forgalomirányításon túl? Ennek kutatásában élenjárnak a hazai szakemberek is.
A CapeWeek névre keresztelt rendezvényt először két év múlva szervezhetik meg a Kennedy Űrközpontban.
Gazdag ókori királyságok, építészeti csodák és kereskedelmi karavánok formálták Jement, amely különleges szerepet játszott a térségben, ám az utóbbi évtizedben dúló polgárháború teljesen lepusztítja.
Egy 13 gombos billentyűzet meglehetősen fura ajándék. Mégis ilyenekkel lepte meg a Samsung vezetőit az OpenAI első embere, Sam Altman egy október végi látogatás során. Persze ez a billentyűzet nem egészen olyan, mint amilyenre egy átlagos felhasználó gondol. Egyfajta jelképe a jövőnek.
Komoly növekedés jöhet az energiatárolás piacán.
Sokasodnak a kedvező jelek a világpolitikában, Orbán Viktort kisöpörték a hatalomból, pedig korábban ezt hányan, de hányan lehetetlennek tartották! – írja Eric Frey. Igaz, hogy ez sem szavatolja, hogy rózsás lesz az elkövetkező időszak a magyaroknál, a szerbeknél vagy az USA-ban.
Bár nehéz objektíven rangsorolni a világszerte odaítélt dizájndíjakat, a Red Dot Award kétségkívül a legtekintélyesebbek közé tartozik. Idén hat magyar pályázat is elnyerte, közülük kettő az ezen belül is a legmagasabb szintet jelentő „best of the best” elismerést kapta.
Az oktatás helyzete, a megélhetés, a lakhatás és a klímaválság is utcára viszi Európa fiataljait, de korántsem egyformák a tüntetők követelései és lehetőségei. Az EUfóriában Dózsa Katával, a Brüsszeli Szabad Egyetem (VUB) gyerek- és klímajogi kutatójával és oktatójával beszélgettünk arról, kiknek a hangja jut el a döntéshozókhoz, mit jelentene a 16 éves szavazási korhatár, és hogyan költözik a tiltakozás az online térbe.
Megvan a dátum: a briteknél hónapokon belül végleg leáll az elavult, de nosztalgikus analóg telefonhálózat.
Erre a célra 40 milliárd forintot csoportosított át a kormány, további 9 milliárdot pedig a brit kilépés miatt az Európai Unióban létrehozott alapból.
Gulyás Balázs elnöknek szolgálati lakás is járt, Jakab Roland vezérigazgatónak be kellett érnie a szolgálati autóval és a legalább négy csillagos külföldi utakkal.
A legnagyobb árbevételű cégek háromötöde Budapesten és Pest megyében található.
Több mint száz régi számítógép, huszonöt játékkonzol, megsárgult kézikönyvek, alkatrészek és monitorok sorakoznak egy Seattle melletti családi ház garázsában. A különleges gyűjtemény tulajdonosa még a legmodernebb mesterséges intelligenciával is összekapcsolja eszközeit
A meglévő létesítmények maximális kihasználását, a hosszú távú tervekhez való illeszkedést, de a politikai és társadalmi támogatottságot is vizsgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amikor szűkíti a 2036-os olimpia megrendezésére aspirálók körét. Megnéztük, kikkel versenyez Budapest.
Triatlonista és autóversenyző aranyifjú alapította az Ueno Bankot, amely néhány év alatt akkorára nőtt, hogy az ország fele nála bankolt. Miguel Vázquez pénzintézetének sikertörténetben azonban a vádak szerint komoly szerepet játszottak Santiago Peña elnökhöz és a jegybank nemrég lemondott vezetőjéhez, Carlos Carvallohoz fűződő kapcsolatai. Az Ueno Bank bedőlése, úgy tűnik, most mindhármuk sorsát megpecsételi, miközben több millió paraguayi tüntet az ország utcáin, mert nem fér a pénzéhez.
A HVG Top 500-ban szereplő cégek több mint ötöde euróban vagy dollárban vezeti a könyvelését, az ő adataik „forintosítása” pedig sokszor torzít. A HVG új megoldást keresett.
Az ismerkedős és a virtuális asszisztensekkel romantikus beszélgetést lehetővé
Anonim gyorshajtási coming outtól kezdve, némi valószínűség számításon és masszív elméleti oktatáson át egészen a kikapcsolt menetstabilizátor melletti kormányrángatásig és a magabiztos driftelésig. A ZalaZone sportautós képzésén jártunk.