Az Európai Parlament 47,39 milliárd eurós költségvetést javasol a 2028–2034-es Erasmus+ programra, 6,56 milliárddal többet az Európai Bizottság előirányzatánál. A képviselők a megélhetési költségekhez igazítanák az ösztöndíjakat és szélesítenék a résztvevők körét.
A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
Hozzáadhat, de nem mindenhez kell AI.
Nyáry Krisztián bírta szóra a színésznőt.
Rács mögött az orbánomics főépítésze, folytatódik a hadjárat a korábbi elit korrupciója ellen – Matolcsy György őrizetbe vételéről és az elszámoltatás egyéb fordulatairól írnak a külföldi lapok. A Zeit Oroszország-szakértője szerint Orbán Viktor csak mímelte a részvétet a Nagy Imre-temetésen. Mit mondott Bolgár György a Nationnek Magyar Péterről? Nemzetközi lapszemle.
Éppen az áradásokról forgattak.
Tisztelgés az Apple alapításának 50. évfordulója, illetve a Cray-1 szuperszámítógép első használata előtt: egy másfél éves projekt keretében régi Mac Minikből építették fel a legendás 1976-os szuperszámítógép működő másolatát. Ami eredetileg egy kutatógépnek épült, azt olyan fogyasztói hardverrel alkották újra, amely sokkal erősebb képességekkel rendelkezik, mint az azt inspiráló gép.
Nem az van, mint korábban, hogy „valaki bemond valamit, és akkor lesz repülőrajt”. Jelasity Radován örül, hogy sok korábbi kolléga kötött ki a kormányzatban és pozitív, hogy a bankszektor és a kormányzat gazdasági előrelátása „egy és ugyanaz”. Azért reménykedik benne, hogy a különadók csökkennek.
Eddig az volt a típuskérdés, hogy lehet az, hogy Matolcsy György még mindig szabadlábon van. Most már az, vajon Orbán Viktor tudott-e az eltűnt százmilliárdokról.
A választás utáni nagy optimizmus lecsengett, de még így is jóval jobbnak érzik az emberek a helyzetet, mint 2022 óta szinte bármikor.
Donald Trumpról eddig is lehetett tudni, hogy nagy rajongója a küzdősportoknak.
A kormánypárt előnye ugyanakkor továbbra is hatalmas az ellenzékkel szemben, a biztos pártválasztóknál 38 százalékpont. A Mi Hazánk 7 százalékon áll.
De az áprilisi választási eredményt egy most tartott választáson is elérné a kormánypárt.
+4 hasonló
Szerencsére csak a kerékpárját gyűrte maga alá a szerelvény.
Ezen nem a „Tesóka” aláírás szerepel.
+6 hasonló
Bár januártól megszűnik az árrésstop, a kiskereskedelmi különadó és
a plázastop azonban továbbra is súlyos terhet jelent az ágazatnak,
a korlátozások következményeit pedig a vásárlók is megérzik – mondja
Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) új főtitkára.
Csőszi Attila, az MNB-üggyel foglalkozó parlamenti bizottság elnöke szerint vizsgálják, hogyan hallgathatják meg a volt jegybankelnököt, ha letartóztatásba kerül.
+9 hasonló
A Budaörsi Latinovits Színház „szellemi arculatának meghatározó alakítója volt”.
Képzelje el, hogy házi kedvence, kutyája, cicája beköltözik a számítógépébe. Egész nap társaságot nyújt, új készségeket tanul, és közben a különféle kérdésekre adott válaszokkal és emlékeztetőkkel is segítheti a mindennapi munkát. Valami ilyesmit kínál egy ingyenesen is elérhető alkalmazás. AI-asszisztens másképp.
Azzal sem számolt, hogy a külföldön vett autóknak nyoma lesz az ottani hatósági rendszerekben.