Az Austrian Airlines járata Szófiában szakította meg az útját.
+1 hasonló
Néhány forintos a mozgás.
Lesújtó a politika reakciója a francia zavargásokra. A kleptokraták kezdik eluralni a világot, mindenütt foglyul ejtik az államot. Európának lépnie kell, mert Trump szemet vetett a Belgium területén zárolt több százmilliárd eurós orosz állami követelésre. Megrázkódtatás fenyegeti az európai gazdaságokat, ha nem tesznek valamit Kína nyomulása ellen. Témák és vélemények a világsajtóból.
Ukrajna budapesti nagykövete szerint miután a napokban elfogadta az ukrán parlament a magyar kisebbségek nyelvhasználatát kiszélesítő törvényt, még további hat rendezendő pont maradt, ezek nagy részét Ukrajna jövő év májusának végéig teljesíti.
Bő kétmilliárd forint kamattartozása van a jegybanki Pallas Athéné alapítvány vagyonkezelőjének a kecskeméti egyetem fenntartója, a Neumann János Egyetemi Alapítvány felé – a fizetés az oktatási tárca döntésétől függhet.
Más irodalmi ritkaságok, köztük egy dedikált Radnóti-kötet is egymillió forint felett talált gazdára egy árverésen.
Egy beteg halálával járt a Qilin nevű hackercsoport 2024-es támadása, amely megbénított számos londoni kórházat.
Az összegből 157 eszközt vásárolnak tizenhárom helyszínre.
A politológus a kritika mellett egy érdekes igényt is megfogalmazott.
Öt cég játszott össze egy tanyasi fejlesztési pályázaton.
A 25 éves török férfit véglegesen eltiltanának a vezetéstől, és kiutasítanák Magyarországról.
Klasszika-filológusként indult költő, a kanadai Anne Carson kapta az irodalmi Nobel-díjat: életművében a nyelvi kísérletezést, az önéletrajzi ihletésű témákat és a klasszikus irodalmi formákat ötvözi.
A kerékpáros egy japán versenyen bukott.
Ez az infláció miatt mintegy 10 százalékos reálbércsökkenést hozna az autógyártó dolgozóinak.
Egyszerűsödhet a jövőben az űrhajósok ellátása, feltéve, hogy sikerül megfelelő minőségű rizst termeszteni mikrogravitációs környezetben.
Az orosz hadsereg négyóránként lőtt ki rakétákat az ukrán fővárosra.
Nem volt válogatós.
Hónapokat kell várni az Apple hajlítható kijelzős okostelefonjára. Mark Gurman, a Bloomberg szakírója tudni véli az okát, és meglátása szerint nagyot hibázott a cég.
A G7 által megszólaltatott szakértők szerint a magyar a leggazdagabbakra célzó új sarccal együtt is a kevésbé progresszív európai adórendszerek közé tartozhat majd.
Egy, a Fideszben csalódott székely vállalkozó bérelte a lakást ahhoz a 2024 nyári bulihoz, ahol egy kamera felvehette volna a későbbi miniszterelnök Magyar Pétert és volt barátnőjét, Vogel Evelint. Az ágy képét a Fidesz sejtetésre, lejáratásra használta. De miért nem került elő végül a felvétel, és mi köze mindehhez egy arab üzletembernek, egy MMA-harcosnak és Kubatov Gábornak?