Közel tízmilliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet az Agroloop Hungary Kft., amely az üllői rovarfehérje-üzemet működtette. A beruházásba több, a NER-hez köthető tőkealap is beszállt, köztük Áder János volt köztársasági elnök alapítványának magántőkealapja. A felszámolást egy olyan cég végzi, amelynek résztulajdonosa Papcsák Ferenc korábbi fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának jelenlegi elnöke.
+1 hasonló
Aki használt lakást venne, annak jóval többe kerülhet a hitel a jövőre induló Wekerle Pluszban, egy 35 millió forintos kölcsönnél például havi csaknem 39 ezer forinttal kellene többet fizetnie, mint az Otthon Startban. Emiatt még az év végén sokan megpróbálhatják felvenni a kifutó hitelt, az új programban ugyanis a magasabb kamat mellett szigorúbb feltételekre is számítani kell.
+1 hasonló
Az Óbudai Gázgyár évtizedek óta súlyos környezeti kockázatokat jelent, a kármentesítést mégis elhalasztották a jogalkotó folytatólagos asszisztenciájával. Az Alkotmánybíróság most viszont megállapította, hogy az ezt elősegítő kormányrendelet egyik rendelkezése Alaptörvény-ellenes volt.
+1 hasonló
Az Orbán-kormány idején elkövetett visszaélések feltárása, az uniós források visszaszerzése, a migrációs politika fenntartása, az ukrán–magyar kapcsolatok rendezése és a tervezett vagyonadó is szóba került Magyar Péter miniszterelnök Associated Pressnek (AP) adott exkluzív interjújában. A kormányfő szerint az elszámoltatásnak a jogállamiság szabályait kell követnie, miközben több területen is folytatná az előző kormány politikáját.
+1 hasonló
Mindössze négy hónapig használták, az üresen álló ingatlan fenntartása azóta havi százezreket visz el.
A NER időszaka alatt hatalmas vagyont felhalmozott Szíjj László építőipari vállalkozó Vakond Via Kft. nevű cége két év alatt 300 millió forinttal támogatta a Megafon működését. Ez persze aprópénznek tűnhet a Mészáros Lőrinc cégeitől kapott 4,5 milliárdhoz képest.
A Tisza-kormány elindítja a Wekerle Programot, amelynek az a célja, hogy megfizethető bérlakások és kollégiumok épüljenek. Fontos cél, hogy igazságosabb legyen a lakásvásárlás támogatása, ezért visszaállítják a lakástakarék állami támogatását, és országos energetikai felújítási program is indul.
Szerepjáték. Rengeteg formája ismert, van asztal körül ülős, a számítógépen játszható és élőszereplős is. Most egy posztapokaliptikus világba kalauzolunk el benneteket, ahol az anomáliáknál csak a játékostársak és airsoft fegyvereik lehetnek veszélyesebbek: a ZONA Maratonra látogattunk.
A Népszabadság Online az Orbán-kormányok idején kiadott diplomata-útlevelek sportvilághoz kötődő tulajdonosairól kért kimutatást. A Külügyminisztérium több mint egy hónap után válaszolt, de sem az érintettek számáról, sem arról nem tudott adatot közölni, hogy közülük jogosult-e még bárki ilyen okmányra.
A független színházi szcéna a Magyar Művészeti Akadémia, Rainer M. János történész a "neres" emlékezetpolitikai intézetek támogatását kifogásolja. „Az előző kormányról tudni lehetett, hogy ez a célja. Ti viszont NEM ezt ígértétek" - írja a Kultúrbrigád által üzemeltetett Vörös Neon Cabaret Színház.
A Fidesz-rendezvények "ceremóniamestere" politikai boszorkányüldözés áldozataként tekint magára. A vele készített beszélgetésben azt állította, hogy a "nemzeti oldal" híveinek többsége nem személyes haszonszerzésből állt Orbán Viktor rendszere mellé. Hosszan beszélt a Petőfi-filmre kapott állami támogatás ellenőrzési folyamatáról is.
Az Aranyosvölgybe egymással összefüggő ingatlanfejlesztéseket terveznek olyan területeken, amiket néhány éve adott el az önkormányzat. A civilek a beépítés ellen aláírásokat gyűjtöttek, demonstrációt szerveztek, a legújabb lépésükben pedig kezdeményezik az adásvételi szerződések ügyészségi vizsgálatát.
A volt miniszterelnök a szerbiai választási vereség után Aleksandar Vučićcsal találkozott, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével is egyeztetett, Milorad Dodik vendégeként pedig egy estét töltött Bosznia-Hercegovinában.
A nyilvánosságra hozott dokumentumokban 19 milliárd forintnak van nyoma. A támogatási szerződésben pénzdíj nem szerepel, a pénzdíj valószínűleg külön költségtétel volt. A háromnapos Világdöntő rendezési szerződését az Orbán-kormány kötötte és hagyta jóvá egy nem nyilvános kormányhatározattal. A rendezési szerződést és a kormányhatározatot még nem tették közzé.
„Az Orbán-kormány azért tudott ilyen sokáig hatalomban maradni, mert sikeresen torzította az információt.” – jelentette ki Krekó a Kontroll stúdiójában. Az ELTE oktatója szerint a Fidesz gyakorlatilag egy virtulás valóságban tartotta az országot az elmúlt 16 évben.
A kormányváltást követő kedvező piaci hangulatot némileg mérsékelte a jövő évi költségvetés és a középtávú gazdasági pálya bemutatása, a külföldi befektetők azonban továbbra is bíznak Magyarország euróbevezetés iránti elkötelezettségében.
Az Orbán-kormány már a választások előtt értesülhetett a problémáról, a városvezetés viszont állítása szerint nem tudott róla.
A lengyel államfő Szenegál felé tartott, de visszafordíttatta a gépét, majd éjszaka személyesen ment be az Alkotmánybíróságra, ahol addigra már rendőrök, tüntetők és egymás jogszerűségét vitató bírák gyűltek össze. Donald Tusk szerint a PiS által leépített jogállamot állítják helyre, a Fidesz lengyel szövetségese szerint államcsíny történik, a testület két vezetőjének felfüggesztését azonban olyan jogász is elfogadhatatlannak tartja, aki korábban a PiS igazságügyi átalakításait bírálta.
A magyar tinédzserek 85 százaléka tapasztalt már iskolai bántalmazást, az érintettek fele pedig először 6 és 10 éves kora között szembesült zaklatással. A gyerekek negyede úgy érzi, nincs kihez fordulnia, ha bántalmazás éri. A probléma visszaszorítása érdekében a NEM OKÉ mozgalom november 5-én, az iskolai erőszak és zaklatás elleni világnapon országos összefogásra hívja az oktatási intézményeket.
Péntek éjfél előtt nem sokkal benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek Magyarország 2027-es központi költségvetésének tervezetét.