Seszták Miklós védője tagadja, hogy a volt fejlesztési miniszter egy kisebb magyar város egy évnyi bevételének megfelelő pénzt rejtegetett otthon. A "dugipénzről" a Kontroll is a KDNP-s országgyűlési képviselő letartóztatásának meghosszabbításáról kiadott bírósági közleményből értesült. Ebben tényként említik, hogy a nyomozók Seszták lakóhelyén "üres páncélszekrényeket találtak, melyekben a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 9 milliárd forint készpénzt tartott".
Netanjahu leváltásához meglenne a parlamenti többség, a vele szemben álló pártok azonban egyelőre nem tudnak megegyezni az együttműködésről. Avigdor Liberman csütörtökön ismét kizárta az arab pártok támogatására épülő kormányzást, így egy szélesebb koalíció is felmerülhet a jelenlegi miniszterelnökkel. Ha egyik irányban sincs megállapodás, Netanjahu ügyvezetőként marad, és újabb választás következhet.
+2 hasonló
Két kategóriába sorolnák az elektromos rollereket, a nagy teljesítményű modellek használatához pedig jogosítványra és bukósisakra is szükség lesz. Magyar Péter szerint a változtatások célja a közlekedésbiztonság javítása.
+2 hasonló
Önszerveződést helyezett kilátásba Aleksandar Vučić, ha a hatóságok nem intézkednek az Informer televízió székházába történt behatolás miatt. A volt szerb elnök Orbán Viktorhoz hasonlóan a saját politikai táborának mozgósításáról beszél a választási vereség után.
Egyelőre sem Benjamin Netanjahu kormányfő szövetségeseinek, sem a Gadi Eizenkot vezette ellenzéki tömbnek nincs meg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többsége az izraeli választás részeredményei alapján. A Likud maradhat a legnagyobb párt, az arab pártok pedig történelmi eredmény felé tartanak, támogatásukat azonban az ellenzék több vezetője már a kampányban elutasította. A szavazatokat még számolják, a mandátumeloszlás változhat.
Nyilvánossá tette a Miniszterelnökség a sportra fordított tao-támogatásokat. Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc klubja a rendszer negyedik legnagyobb haszonélvezője. Több pénzt zsebeltek be tíz év alatt, mint két, érdemi nemzetközi teljesítményt felmutató sportág összesen.
+2 hasonló
Orbán Ráhel július 30-tól már a svábhegyi Dreher-villát tünteti fel hivatalos lakcímeként, holott férjével, Tiborcz Istvánnal és gyermekeikkel előbb az USA-ba költöztek, nemrég pedig már Londonban látták őket.
"Magyarország nem kompország, nem sodródhat megállíthatatlanul kelet és nyugat között" - mondta Magyar Péter a Kossuth téren, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján tartott ünnepi beszédében. A miniszterelnök szerint '56-ban a magyarok választottak, elődeink is a szabad és demokratikus Európához akartak tartozni, de nekik nem adatott meg az, ami a ma élő nemzedékeknek.
+2 hasonló
A 444 egyik olvasójának párizsi barátja ma dél körül a Louvre-tól nem messze, a Tuileriák kertje környékén, a Rue de l'Échelle-en található Normandy Hotel teraszán pillantotta meg a telefonját nyomkodó Orbán Viktort.
+2 hasonló
Előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában október 25-én. A „Egyetemista Lista” mozgalom nagyon reméli, hogy a vasárnapi döntő jelentőségű választásokon megdöntik a veterán vezető, Aleksandar Vučić pártjának hatalmát.
+2 hasonló
Rövid sajtóközleményben tudatta a kecskeméti egyetemi alapítvány kuratóriuma, hogy mentesítette a munkavégzés alól az alapítvány stratégiai igazgatóját, Szemerey Szabolcsot. Szemerey Matolcsy György másodunokatestvére és egyben a város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia férje.
+2 hasonló
Hetven évvel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten egyetemi hallgatók tüntetésével vette kezdetét a forradalom, amely rövid idő alatt országos felkeléssé szélesedett. Az emberek szabadságot, függetlenséget és politikai változásokat követeltek a kommunista rendszerrel szemben. Az évfordulón felidézzük a forradalom legfontosabb eseményeit és azokat a napokat, amelyek meghatározóvá váltak Magyarország történetében.
+2 hasonló
A bíróság megsemmisítette a szolidaritási hozzájárulás kivetéséről szóló határozatot és a beszedési megbízásokat, valamint kamatfizetésre kötelezte a Magyar Államkincstárt. A bíróság a MÁK határozatát a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából vizsgálta.
+2 hasonló
Nem oszlatta fel magát a hegyvidéki képviselő-testület, mivel együtt szavazott a Fidesz és a Kutyapárt. A polgármesternek továbbra sincs többsége a testületben, és egyelőre senki nem tölti be az alpolgármesteri posztot.
+2 hasonló
A szerda reggel őrizetbe vett volt jegybankelnök előzetes letartóztatásáról október 23-án dönt a bíróság. Az ügyészség egyelőre nem tiltotta meg, hogy Matolcsy Györgyöt november 5-én meghallgassa majd az MNB vagyonvesztését vizsgáló parlamenti bizottság.
+2 hasonló
Baka András első köztársasági elnöki interjúját adta a VálaszOnline-nak, az államfőt kérdezték a kormányváltásról, az önkényt kiáltó ellenzékiekről, a NER-ről, a legfőbbügy-jelöléseiről is.
+2 hasonló
Három évet kapott - egyelőre nem jogerősen – Fekete Antal egy olyan visszaélésért, ami erősen emlékeztet a Volánbusznál később elkövetett bűncselekményekre. Szivek Norbert „felfedezettje” nem akart fizetni, de vagyonkimentési kísérletei lelepleződtek.
+2 hasonló
Az oroszokat nem szabad elriasztani a tárgyalóasztaltól, az ukrán elnök viszont nem akar békét, és az amerikai gazdáknak is árt – ezzel magyarázta Donald Trump, miért bánik kesztyűs kézzel Moszkvával. Ukrajna veszteségeit sorolva az ország óceánjairól is megemlékezett, pedig azok megszerzéséhez előbb a földrajzot kellett volna átírni.
+2 hasonló
A minimálbér személyi jövedelemadója egyszámjegyű lesz, az állami szférában számos ágazatában emelkednek a bérek. Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, a megduplázott családi pótlék és a reklámadó, megy az árrésstop, marad a rezsicsökkentés, az Orbán-bányák tulajdonosának pedig mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Magyar Péter több mint két órán át sorolta a parlamentben a 2027-es költségvetés részleteit és értékválasztásait.
+2 hasonló
Vitézy Dávid létrehozta a tárca projektmenedzser cégét, a Hild Központot, ide kerül a Diákváros és a Rákosrendező felépítése, az Iparművészeti Múzeum felújítása és a Millenáris üzemeltetése. A Hild Központ vezetője Ambrus György építőmérnök lesz, akit már a nyáron kineveztek a Várkapitányság és a Steindl Imre Program élére is.
+2 hasonló