Ahogy jön a mindenszentek és a halottak napja, úgy hördülnek fel sokan, hogy márpedig nálunk nincs helye a sátánt dicsőítő pogány ünnepeknek. Le a tökökkel, mindenki ünnepeljen a magyar hagyományoknak megfelelően! De mik azok a hagyományok, és min kell felhördülni?
+5 hasonló
A magyaroknak arányaiban közel négyszer annyit kell áldozniuk a a Rockstar Games november 19-én megjelenő játékára, mint a luxemburgiaknak.
+4 hasonló
A négy fős legénység egyik tagja szerint „pokoli év volt”, miközben olyan teszt tevékenységeket folytattak, mint a marsi növénytermesztés és a bolygóközi kommunikáció fenntartása.
Egy, az ENSZ támogatásával készült friss jelentés szerint a globális felmelegedést 1 Celsius-fok alá kellene csökkenteni, hogy menthetőek legyenek a jeges területek.
Az AI Prismatik Studio azt ígéri, hogy mesterséges intelligenciával pótol egy komplett stábot, de az ágensek tevékenységét a showrunner ellenőrzi, így az eredmény az emberi kreativitást dicséri, a mesterséges intelligencia csak eszköz. Az így készült sorozat, a Beautiful Illusion sajtóvetítése alapján azért még korai lenne temetni a Netflixet.
A vaultoknak nevezett hordó alakú fehérjeszerkezetek ezrével vannak jelen az állati és növényi sejtekben, de negyven év kutatás után sem tudni, mire valók. Most kiderült, hogy baktériumok és vírusok is előállíthatják őket, ami ősi eredetükre utal.
Egy eddig ismeretlen, nagyjából 4000 évvel ezelőtt történt népvándorlás hozhatta el Európába az angol, a német és a skandináv nyelvek ősét, míg a kelták nyelve valószínűleg mégsem az Atlanti-óceán partjáról, hanem Közép-Európából kezdett terjedni.
Számos feminista mozgalom bukkant fel az elmúlt harminc évben Magyarországon, mégis úgy tűnik, hogy eddig nem volt olyan kollektíva, ami egységesen képviselte volna a nők érdekeit. Ezt próbálja most megváltoztatni egy kutatókból és civilekből álló kezdeményezés.
A BrainVisionCenter igazgatója szerint az Alzheimer-terápiák fejlesztésében is segíthet úttörő mikroszkópjuk, ami sejtszinten teszi vizsgálhatóvá az agyi aktivitást. A kutatóintézet hat nagy tudományos projektje közül az epilepsziaterápia és a látás agykérgi helyreállítása áll legközelebb a klinikai alkalmazáshoz, de rákdiagnosztikai eszközt is fejlesztenek.
A kínai Agibot G2-es humanoid robotjai végigdolgoztak egy napot egy sanghaji üzletben, az árulfeltöltő belassult, a takarító feladta.
A Floridai Nemzetközi Egyetem egy friss kutatásában a különböző szúnyogfajok ízlését vizsgálták. Kiderült, hogy nincs olyan ember, akit mindhárom faj tagjai kedvelnének, de az is, hogy min múlik, hogy a rovarok kit választanak.
Ma 70 éve, 1956. november 4-én fojtották vérbe a szovjet csapatok az 1956-os forradalmat. A Csatazaj podcast rendhagyó epizódjában Püski Levente történészt és Csiszár Imre történész-etnográfust faggattuk a forradalom vidéki történéseiről.
A zár egy titkos jelszóval nyílt, de mindeddig nem sikerült feltörni a kódot. Most a Cardiffi Egyetem és az Amgueddfa Cymru munkatársai mikro-CT-vel oldották meg a feladatot.
Az űrruhákhoz használt anyagok jól teljesítettek a teszten, a por belélegezve viszont egészségügyi problémákat okozhat. Ha egyszer tényleg embert küldünk a Marsra, ezzel is számolni kell.
A győztes Tisza és a vesztes Fidesz támogatói meglepő módon egyetértenek az elszámoltatás módjáról – derül ki egy szeptember végén végzett felmérésből.
Az emberáldozattal járó capacocha az Inka Birodalom egyik legfontosabb szertartása volt, egy friss kutatás most kiderítette, hogy milyen szereket adhattak az áldozatoknak.
Racsmány Mihály pszichológus, memóriakutató szerint az instrukcionalista pedagógiát nem elvetni kellene, hanem korszerű formában újraépíteni a magyar közoktatásban. De miért nem működik egyformán jól a konstruktivista oktatás a különböző társadalmi hátterű gyerekeknél, és mit mutatnak a legutóbbi PISA-eredmények az instrukcionalista megközelítés hatékonyságáról?
Ezek a rovarok tartós és vízhatlan, de gyorsan és könnyen lebomló polietilénszerű poliészterrel bélelik felszín alatti fészkeiket.
A Müncheni Egyetem kutatói egyenáramú ingerlésnek tették ki önkéntesek dorzolaterális prefrontális kérgét, ezzel kívánva fokozni kognitív teljesítményüket.
Bódai András elmesélte, hogyan jutott el odáig, hogy sikerüljön telepítenie a játékot az egyáltalán nem erre szolgáló eszközre, mi történik az órában, és mi okozta a legnagyobb nehézséget a projektben. Spoiler: nem a telepítés.