#itthon
Meglepő fotók a nem is olyan régmúltból!
ATV
Szenzációs hangulatú kupameccset játszott szerdán az NB III-as Bicske a Ferencvárossal. Szombat reggeli képes visszatekintőnk a generátoros Teslától a zöld-fehérek győzelméig.
Egy mindössze három nappal az állami megbízás előtt alapított vállalkozás is milliárdos értékben szállíthatott lélegeztetőgépeket a koronavírus-járvány idején.
Hűvös hajnalokra, szombaton helyenként erős szélre, mindenszentekkor pedig többfelé esőre készülhetnek a temetőlátogatók.
Hiába vészfékezett a szerelvény, már nem tudott időben megállni.
A szakértők szerint a Tisza-kormány is könnyen a büntetőpopulizmus csapdájába eshet, ha gyors politikai eredményeket akar felmutatni ezen a területen.
Pénteken átadták a korszerű CT- és MR-berendezéseket, valamint a hozzájuk kapcsolódó felújított és átalakított helyiségeket a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, a Szegedi Tudományegyetem oktatókórházában. Az 1,62 milliárd forint értékű, kormányzati forrásból megvalósult beruházás a diagnosztikai kapacitás bővítését és a betegellátás fejlesztését szolgálja.
ATV
A MÁV közölte: előbb a jegy, utána a felszállás – nem csak a bliccelőket büntetik.
Jelentősen megnőtt a felső légúti panaszokkal jelentkező betegek száma.
ATV
Indokolták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését, további részleteket közölt a Fővárosi Törvényszék.
ATV
Komoly veszélybe került az Edelényi Kastélysziget jövő évi működése, mivel egyelőre nem biztosított a 2027-es fenntartáshoz szükséges állami támogatás.
Ha az állam nem tud titkot tartani, megszűnik létezni, de talán most még van időnk észbe kapni. Frész Ferenc és Nagymajtényi Gábor kibervédelmi szakértők úgy vélik, kötelességük kezdeni valamit a helyzettel. A közös minimumokat keresik, amelyek mentén el tudnak kezdeni legalább gondolkodni arról, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni az állam működését.
A Mol szerint ez jelentősen erősíti Magyarország és a régió üzemanyag-ellátásának biztonságát.
A hétvégén felhős, szeles idő várható, helyenként esővel. A nappali csúcshőmérséklet elérheti a 15 fokot, fagy nem valószínű. Az ország délnyugati részén több csapadék hullhat; az elmúlt napok esőzései kedvezően hatottak a talaj nedvességtartalmára.
Megalakul a Zöld Őrség.
A beruházás legnagyobb kivitelezési megbízását Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a V-Híd nyerte el, a kormány azonban október elején felmondta a céggel kötött szerződést, és feljelentést tett.
A szakemberek is felfigyeltek rá.
„Elsődlegesen megállapodásra törekszünk, de ha ez nem sikerül, egyoldalúan fogunk lépni” – mondta a miniszter.
Ormányos medve és sarki róka a figyelem középpontjában.
ATV
Jogerős ítélet született a lajosmizsei Pista bácsi ügyében: a mentőautóban szándékosan bántalmazó mentősök letöltendő és felfüggesztett börtönt kaptak.