#Külföld
Szabadság
Románia mindig számítható partnernek bizonyult a Moldovai Köztársaság számára, különösen a válságos időszakokban, amikor gyors és kézzelfogható segítségre volt szükség – jelentette ki kedden Vasile Tofan moldovai miniszterelnök, miután Kisinyovban tárgyalt Luca Niculescu román kormányfővel. Hangsúlyozta, hogy Bukarest nemcsak az energiaválságok kezelésében, hanem az oktatási intézmények korszerűsítésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a közszolgáltatások javításában is jelentős támogatást…
Szabad Pécs
Új, több mint 14 ezer négyzetméteres logisztikai központ épül Pécsen a BAT Hungary, beruházásában. A brit-amerikai dohányipari multi két kiemelt közreműködő partnerrel, a CTP Hungaryval és a Raben Group Hungaryval együttműködésében valósítja meg a mintegy 5 milliárd forint összértékű beruházást. Az új logisztikai gigacsarnok a BAT pécsi gyártóbázisainak, kiemelten a nikotinpárnagyár működésének kiszolgálását támogatja. Az új logisztikai bázis alapkövét […]
A szakértő hangsúlyozta, hogy a főtitkári kinevezéshez a Biztonsági Tanács többségének, valamint valamennyi állandó tagnak a támogatása vagy tartózkodása szükséges. Kétségeinek adott hangot afelől, hogy az Egyesült Királyság vagy Franciaország örömmel támogatná-e a magyar politikus jelölését. Ráadásul a Biztonsági Tanács esedékes előzetes vitáján a jelöltek között még nem szerepelt Orbán Viktor neve. Szent-Iványi István értékelése szerint a reakciók nem túl kedvezőek, és összességében nem…
Idén ünnepli ötvenedik évfordulóját a Rocky első része. A hatvanas évek polgárjogi mozgalmai után az Egyesült Államoknak nagy szüksége volt egy olyan történetre, amelyben újra magára találhatott az ország. A film a megalapítás kétszázadik évfordulójára megteremtette a modern amerikai mítoszt, amely szerint egy olasz bevándorló család gyermeke saját erejéből válik elismert hőssé. Oltványi Tamás vendégként idézte fel a legendás produkció hátterét.
Qubit
Milyen energiastratégia lenne racionális Magyarországon? Hol tart és miért csúszik Paks II. építése? Milyen világrendet hozhat a következő öt-tíz év? A Qubit gazdasági podcastjában, a Dollárpapában Holoda Attila energetikai szakértőt faggattuk.
Qubit
Csökkenő e-autó eladások, még rosszabb adatok a napelemek és energiatároló akkumulátorok értékesítése nyomán. Növekvő költségek és túl bőkezű javadalmazás.
Qubit
Nem biztos, hogy az agy idegi áramköreinek rendellenességei jelentik a depresszió és szorongás okát, sokkal inkább az agykéreg elvékonyodásának eltérő folyamatai.
Qubit
A NASA partnereivel közösen leegyszerűsíti a holdkompok terveit, és átdolgozza a küldetési forgatókönyveket, hogy két év múlva az Artemis–4 két űrhajósa leszállhasson a Hold déli pólusánál. Hogy mindez Elon Musk vagy Jeff Bezos űrcégének holdkompján történik, azért még nagy verseny folyik.
Az áldozatok száma csaknem duplája az eddig a legsúlyosabbnak tartott 2003-as és 2022-es forróságok idején regisztráltaknak.
Kutatás-fejlesztésben Kína már lehagyta az USA-t, és miközben az Egyesült Államok folyamatosan szankciókat vet ki rá, a keleti nagyhatalom az ipar és a tudomány bőkezű támogatásával betonozza be pozícióit.
A brit Barclays 5000 munkahely megszüntetését jelentette be, ami a teljes munkavállalói létszám mintegy 5 százalékát éinti. A leépítés hátterében a mesterséges intelligencia terjedésével elért hatékonyságnövelés áll - számolt be a CNBC.
Egyre komolyabb kihívással szembesülnek az amerikai nagybankok, mivel külső fejlesztésű mesterségesintelligencia-ágensek (AI-ügynökök) jelentek meg az ügyfélszámlákon. Ezek tevékenységét az intézmények nem tudják hatékonyan felügyelni, ráadásul az ügynökök egyes esetekben a felhasználó utasításaitól függetlenül is képesek lépéseket tenni - írja az Axios.
A régió bankjai rekordközeli nyereséget termelnek, jövedelmezőségük kiemelkedő az európai mezőnyben, miközben a hitelezési ciklus erős, az eszközminőség stabil, a régiós piac pedig egyre nagyobb súlyt képvisel az európai bankrendszerben - állapította meg a Raiffeisen Research legfrissebb elemzése. Az Erste a Santander Bank Polska felvásárlásával a legnagyobb közép-európai bankká lépett elő, míg a Raiffeisen a Garanti BBVA romániai leányvállalatának és az Addiko Bank AG tranzakcióinak…
Portfolio
Engedélyt kapott a Citi a kínai értékpapír-felügyelettől egy teljes egészében saját tulajdonú értékpapír-társaság létrehozására – közölte a bank. A sanghaji székhelyű Citigroup Securities (China) Company Limited brókeri, értékpapír-jegyzési, kutatási és saját számlás kereskedési szolgáltatásokat nyújthat majd belföldi és nemzetközi ügyfeleknek.
Ausztrália második legnagyobb nyugdíjalapja francia államkötvényeket vásárol, mivel úgy ítéli meg, hogy a piac túlbecsüli Franciaország költségvetési problémáit és az EKB kamatemelési várakozásait, miközben más befektetők éppen menekülnek a francia államadósságból – jelentette a Bloomberg.
Több mint 1 százalékkal drágult az arany árfolyama kedden, miután az olajárak esése enyhítette az inflációs aggodalmakat. A piac fókuszában a Federal Reserve e heti kamatdöntő ülése áll, a befektetők pedig a jegybanki jelzésekből próbálják megsejteni a kamatpálya alakulását.
A General Motors bejelentette, hogy átviszi részvényeit a New York-i Értéktőzsdéről (NYSE) a Nasdaqra. A lépés az amerikai autóipari óriás mesterségesintelligencia- és önvezetőjármű-stratégiájának felgyorsulását tükrözi, egyúttal újabb presztízsveszteséget jelent a NYSE számára - írta meg a Financial Times.
Franciaország átmenetileg Romániába telepítette egyik tengerészeti járőrrepülőgépét, hogy segítsen a hajózási veszélyek azonosításában, és megerősítse a kritikus energiainfrastruktúra védelmét a Fekete-tengeren – közölte a román védelmi tárca. Októberben Románia két orosz drónt lőtt le a román felségvizek felett, ma pedig a brassói szabotázsakció miatt kérették be az orosz nagykövetet.
Széleskörű védelmi együttműködésről kötött megállapodást kedden Nagy-Britannia és Lengyelország.
Az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások keretében arról egyeztet, hogy az amerikai olajvállalatok visszatérhessenek az orosz piacra. A megbeszéléseken az energiaszektortól a légi közlekedésig számos egyéb üzleti együttműködési lehetőség is szóba került – írta meg a Financial Times.