#Kultúra
Páncéltörők és Molotov-koktélok, földalatti ellenállás és sebkötözés. Az először a Telexen hallható hangjáték a főváros VII., VIII. és IX. kerületébe kísér, amelyeket a korabeli vicc a világ katonai nagyhatalmai között emlegetett.
Az avatóünnepséget november 20-án pénteken, délután 3-kor tartják a Bakó-ligetben, ahol civil kezdeményezésre, közösségi összefogással és közadakozásból szeretnének Pilinszky-emlékhelyet kialakítani.
A D’ale Porcului fesztivál és verseny 13. kiadása ezúttal is a helyi konyha által ihletett tematikával, régi idők ízeit idéző ételekkel, valamint két látványosnak ígérkező világrekord-kísérlettel várja a látogatókat.
Az idei rendezvény a Toroș & Maioș Fest nevet viseli, és november 6–8. között tartják Félixfürdőn.
A fesztivál történetében először háromnapos lesz. A szervezők a hagyományos receptekre, a szakácsok tudására és arra a versenyszellemre építenek, amely az évek során a rendezvény…
A Katonai Filmstúdió filmje a 70 évvel ezelőtti 1956-os forradalom és szabadságharc azon magyar katonáinak történetét mutatja be, akik a felkelőcsoportokkal közösen, a lyukas zászló alatt harcoltak a kommunista diktatúra és szovjet hadsereg ellen. Hősök, akik egy ponton választás elé kerültek: engedelmeskednek a diktatúra parancsának vagy esküjükhöz méltóan valóban a hazát és annak szabadságát védik a barikádokon.
Ungváry Rudolf 1956-ban a miskolci egyetemi diákság hírszolgálatát vezette. Miért volt szerinte jobboldali a forradalom? És mi maradt belőle mára? Interjú.
A kérdés most, miként lehet olyan színházakat teremteni, melyek akkor is működnek, amikor a vezető hibázik, rosszul dönt, vagy egyszerűen nem jó vezető.
A példátlanul sikeres ismeretterjesztő izraeli szuperthriller-sorozat ötödik évadában muszáj volt kezdeni valamit 2023. október 7-ével és a gázai háborúval. A mottó a vérbosszú lett, a kérdés, hogy le lehet-e állni, nyitva maradt. De tényleg nyitva van-e?
Sorozatunkban olyan rejtett kincseket mutatunk, amelyeket Kárpát-medencében jártunkban-keltünkben érdemes felkeresni.
Olvasson bele Darvasi László eddigi legszemélyesebb írásába!
A nyolcvanéves színész szerint nem jó szülő az, aki nem él egy kis nepotizmussal, hisz az ember a gyerekeinek a legjobbat akarja.
Az új anyag hangzását tudatosan filmszerűnek szánták.
‘56, 2006 és a jelen. Politikusok, hősök, lázadók, szembenézés. Ezek a kulcsszavak az Alany–Állítmány első adásában. Vendégünk Hajós András.
1988-ban még gumibottal verték szét az 1956-ra emlékezőket, egy évvel később már 250 ezren búcsúztatták Nagy Imrét a Hősök terén. Ezt mutatja be archív felvételek keresztül Elbert Márta dokumentumfilmje.
Feljegyzései az emberek mindennapi életét is megőrizték.
Erdélyi magyar költő, az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
Mutatjuk, milyen volt a nyitóhétvége!
Lehet, hogy mégsem személyesen Tiziano munkája.
A tizenhárom festmény közel száz év családtörténetét fogja át.
Kultúra
J.Csilla
2026. 10. 24., szo - 16:54
Egyéni énekesek, hangszeres szólisták, valamint férfi-, női- és vegyeskarok is színpadra léptek a X. Magyar Nemzeti Népdalkórus Fesztiválon és KÓTA Minősítő Versenyen Csókán. A rendezvényre Vajdaság egész területéről érkeztek népzenészek és énekegyüttesek, hogy…
Pár évtizeddel ezelőtt mindenki fekete korongokon hallgatott lemezt, ma már ez a gyűjtők szokása. A gyártás is pár lemezgyárra korlátozódik. Belestünk egybe Lengyelországban, ahol megtudtuk, hogyan készülnek a korongok, és azt is, miben mások, mint 30-40 évvel ezelőtt.