#Politika
Ellenezte a hétéves uniós költségvetést a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke.
A Fidesz frakcióvezetője beleállt a Tisza Párt 2027-re tervezett költségvetésébe.
Miniszteri vétók, visszavágott ígéretek és egy kínos kérdés Orbán Anitáról.
Nemzeti örökségünk megújítását méltatták.
Az ellenzéki politikus később törölte a bejegyzést.
A Demokrata szerkesztősége a fizetések megfelezését is tudomásul vette, miután a nagy állami hirdetések megszűntek.
Három balkáni országban lesz csak alacsonyabb a társasági adó kulcsa.
A magyar katolikus elöljárók pontokba szedték, milyen ez a mai társadalom szerintük. Számtalan témában vannak árnyalt gondolataik – a kérdés az, hogy erre mennyien kiváncsiak egyházon kívül és belül.
Ezentúl a kormány közbeszerzésekért felelős tagja Kármán András helyett Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter lesz.
A hétvégén Lakiteleken találkozott a volt kormánypárt Digitális Polgári Körökbe szerveződött kemény magja. A Hungarikum Ligetben tartott tábor hivatalos programjai mellett a kiscsoportos beszélgetéseken került igazán elő a kérdés: hogyan tovább a választási vereség után? Aztán megérkezett Orbán Viktor, és egyetlen mondattal agyoncsapta az egész mozgolódást.
Ferenczy Ernő fél éve különböző eszközökkel akadályozza, hogy új választást tarthassanak a településen. A jegyző visszautasította, hogy ő asszisztálna ehhez, de azt is mondta: nem fogja a polgármester kezét hátracsavarni, ha nem veszi napirendre az önfeloszlatást.
A Nyugati téren.
A különbség mindössze 1,8 százalékpont.
Az elégedetlenkedők azokhoz mérjék jussukat, akik semmit sem kaptak, javasolta Magyar Péter.
Gál Kinga szerint a Patrióták Európa-szerte tapasztalható látványos erősödése egyértelmű üzenet: az emberek változást akarnak.
MaNcs
A Jog és Igazságosság párthoz kötődő jogászok sorát alkalmazta és alkalmazza kutatóként a Varga Judit által alapított akadémia. Köztük van a körözött államtitkár, Marcin Romanowski, valamint a lengyel bíróságok lefejezésében résztvevő jogászok és a „lengyel MCC ” ismert tagjai.
MaNcs
A távoli Malajziában 2009-től az akkori kormányfő, Najib Razak és pár pajtása rafinált módokon több milliárd dollárnyi közpénzt terelt saját zsebbe. Aztán bekövetkezett az elképzelhetetlen.
MaNcs
Teljes felszámolás helyett „csupán” megnyirbálta a még előző rezsimben felállított, mindent is felügyelő szervezet, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága jogait a Tisza-dominálta Országgyűlés. Nem szűntek meg a régi hivatal feladatai, de nem a korábbi keretek között fog működni.
MaNcs
Olyan rendszert sikerült létrehozni, amelynek a fenntartásában voltaképpen egyetlen érintett szereplő sem érdekelt a kukákat feltúró flakonozókat leszámítva. Javítgatni lehet a rendszert, de vajon sikerül-e?
MaNcs
A néhai NER-es sasfészekben Vitályos Eszter szobáját, bútorait örökölte, Rogán Antal „kollekciójából” is van egy antik kisasztala, és a Dunára, a Parlamentre néz az ablaka – e luxuskörülményeken túl helyenként súlyos pénzügyi folyamatokat és egy egészen komplex szakterületet vett át Szabó-Tóth Kinga és államtitkársága.