#Politika
Éles belső viták jellemezték a 2027-es büdzsé kidolgozását – derült ki Magyar Péter miniszterelnök Telexnek adott interjújából. A kormányfő kifejtette: az Orbán-kormány a korábban bevallottnál lényegesen nagyobb költségvetési hiánnyal adta át az államkasszát, ami rendkívül szűk mozgásteret hagyott az új vezetésnek a kampányígéretek beváltására és az ágazati béremelésekre.
Németország megkérdőjelezi, miért kellene több felzárkóztatási támogatást biztosítani azoknak az országoknak, amelyek nem vállalnak részt Kijev újabb finanszírozásából.
A kormányfő csúcsminisztereivel közösen ismerteti a 2027-es költségvetéshez kapcsolódó otthonteremtési intézkedéseket, köztük a lakásfelújításokat és az új támogatási programokat.
Magyar Péter a kormány több tagjával együtt ismertette az otthonteremtési intézkedéseket.
Megdöbbentő részletek derültek ki a tüntetéssorozatról.
Az átmeneti rendelkezés különösen azoknak jelenthet könnyebbséget, akik már megkezdték a lakásvásárlást, de még nem jutottak el a szerződéskötésig.
Kiemelten fontos energetikai ügyek lehetnek a háttérben.
Korábbi ígérete ellenére mégis repülőre szállt a politikus.
Ismét Kubatov Gábort választották meg a klub elnökének.
Válasz Online
Politikailag érthető és elfogadható a Tisza-kormány vagyonadó-terve, de nem az általa nyert 200 milliárd forint körüli pluszbevétel menti meg a költségvetést, ahhoz az állami újraelosztáshoz kellene érdemben hozzányúlni – hangzik el a Válasz Podcast legújabb adásában, melynek vendége Antall György, az Apelso vagyonkezelő igazgatósági tagja és Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó vezérigazgatója. Adásunk megjelenésekor még tart az adóterv társadalmi vitája, ezért meghívott szakértőink végső…
Válasz Online
Mi lehetett a feszült magyar–ukrán viszony oka, és miért lényeges, hogy Zelenszkij ukrán elnök aláírta a kisebbségek oktatási jogait érintő törvénymódosítást? Mi a jelentősége annak, hogy Trump orosz dízelt vásárol? Amerika a barbárság útjára lép, amikor nyilvános kivégzést tervez? Mit javasolhatunk a palesztinpárti balos francia tüntetőknek? Lesz-e EU-s költségvetés és baj-e, hogy nem? Válasz Podcast világ- és külpolitikai kibeszélő.
Válasz Online
Korrekt, alapos, nagy munkabírású, rendkívül felkészült ügyész – így jellemezték a Válasz Online-nak a legfőbb ügyészi cím jelöltjét azok a jogászok, akik karrierjének legfontosabb ügyeiben bíróként vagy ügyvédként találkoztak vele. A köztársasági elnök a 65 éves Fejes Péter nyugalmazott címzetes főügyészt jelölte a legfőbb ügyészi pozícióra, akinek személyéről rövidesen döntés is születhet a Tisza-frakcióban. Baka András második jelöltje pártoktól független, a Polt Péter által 21 éven…
Válasz Online
„Nem szelektálhatunk titok és titok között aszerint, hogy ki az ügyfél vagy az ellenfél. Az ügyvéd nem tájékoztathatja a nyilvánosságot arról, ki az ügyfele. Az állami és önkormányzati szerv azonban köteles arra, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot ügyvédi megbízásairól” – írja a Válasz Online-nak küldött vitacikkében Hidasi Gábor ügyvéd. Az írás a Törvényalkotási Bizottsága tiszás alelnöke, Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent felvetéséhez fűz kommentárt.
Válasz Online
A Portfolio vezető elemzője szerint a Tisza-kormányba vetett bizalom miatt az állam likvid pénzügyi tartalékai történelmi csúcson vannak, az ország finanszírozhatósága óriásit javult. A szakember szerint ugyanakkor az új költségvetés nagyobb része csak átrendezés, és rengeteg tartalék lehet a túlárazott közbeszerzések levágásában, illetve a régiós szinten nagyon magas államadósságszint csökkentésében.
Válasz Online
A legkönnyebben lenyomozható cselekményelem miatt gyanúsították meg most Matolcsy Györgyéket, Bódis András szerint az lesz az igazán fajsúlyos kérdés, hogy hány darab másik ügyet tesznek még mellé. A volt jegybankelnök hálózatának tevékenységét évek óta feltáró kollégánk az október 21-i őrizetbe vételek apropóján részletesen és érthetően elmagyarázza, hogyan jutottunk idáig, milyen vagyonvesztés történhetett és mi várhat most Matolcsy Györgyékre. A műsorban elhangzottak teljes háttere…
Az óellenzék elutasítása, civilek beemelése a politikába, intenzív terepmunka és egy-két üzenet középpontba állítása: a vasárnap Aleksandar Vučićot legyőző szerb ellenzék stratégiája sok ponton emlékeztetett a Tisza áprilisi győzelmére. Az egyetemista listát bázisdemokrata módszerekkel állították össze, alighanem övék a világ legképzettebb politikusi garnitúrája: a 250 jelöltből 160-nak van doktori fokozata.
Újabb válasz érkezett Melléthei-Barna Márton lapunkban megjelent vitaindító írására, amelyben a tiszás képviselő az ügyvédek NER-bűnökben viselt felelősségéről írt. Gerő Tamás ügyvéd, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért (ÜDE) Egyesület elnöke szerint ügyvédi magatartási kódexre van szükség, amely a közszféra tipikus élethelyzeteire kellően konkrét szempontrendszert tud meghatározni, s egyik oldalról segítséget jelent a jóhiszemű jogi képviselőknek, másrészt a fegyelmi felelősség alapjául…
A volt miniszterelnök rendszeres látogatásokat ígért Kovászna megyébe, és a települések összevonásának etnikai vonatkozásairól is beszélt.
Az RMDSZ most ellenzékbe vonul, de közben hat hónapos formális megállapodást kötött Luca Niculescu miniszterelnökkel a bizalmatlansági indítványok elutasításáról, cserébe az önkormányzati forrásokért és az oktatási államtitkári szék megtartásáért.
Szabadság
Románia mindig számítható partnernek bizonyult a Moldovai Köztársaság számára, különösen a válságos időszakokban, amikor gyors és kézzelfogható segítségre volt szükség – jelentette ki kedden Vasile Tofan moldovai miniszterelnök, miután Kisinyovban tárgyalt Luca Niculescu román kormányfővel. Hangsúlyozta, hogy Bukarest nemcsak az energiaválságok kezelésében, hanem az oktatási intézmények korszerűsítésében, az infrastruktúra fejlesztésében és a közszolgáltatások javításában is jelentős támogatást…