A csütörtöki ülésen szavaz a XII. kerületi testület saját feloszlatásáról.
+9 hasonló
Az Országgyűlés a Tisza Párt szavazataival elfogadta a kormány előterjesztését, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megkezdheti a politikusok vagyonosodási vizsgálatát – közölte Magyar Péter.
+8 hasonló
A házelnök szerint egyes újságírók nem tartják tiszteletben a képviselőket, ezért a jövőben egyetlen munkatárs szabályszegése miatt az egész szerkesztőséget kitilthatják.
+8 hasonló
Népszerűtlen jelmezt választott.
+8 hasonló
Kizárta az alkotmánybírósági válság kompromisszumos rendezését Donald Tusk lengyel miniszterelnök
+8 hasonló
Májer Bálint megüzente a hatóságoknak, hogy minden körülmények között haza fog jönni , hogy részt vegyek az ellene indított eljárásban.
+8 hasonló
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 5,4 milliárd eurós SAFE-tervét. A védelmi hitelprogramban benyújtott magyar kérelmet még az uniós tagállamoknak is el kell fogadniuk.
A francia világsztár egy meggondolatlan megszólalás miatt okozott súlyos anyagi kárt.
+8 hasonló
Egy álló vonatba hajtott bele egy másik.
+8 hasonló
Még nem járt le a jelölés határideje, ők nem zárkóznak el tőle.
+8 hasonló
A parlamenti elnök arra kérte követőit, hogy ellensúlyozzák a gyűlöletkeltést azzal, hogy valami kedveset tesznek egy ismeretlennel.
+8 hasonló
Minden idők ötödik legnagyobb ötös lottónyereménye volt a tét.
+8 hasonló
Idén először egy vidéki középiskola is felkerült a dobogóra.
+8 hasonló
A volt jegybankelnök védője megerősítette, hogy az ülésen felajánlották az óvadékot.
+8 hasonló
Megérkezett a Fidesz reakciója arra, hogy Orbán nem tartózkodik az országban a nemzeti ünnepen.
+8 hasonló
December 25-éig biztosan rács mögött marad Óbuda korábbi fideszes polgármestere.
+8 hasonló
Az emirátusok fővárosának különböző, bizarr jelenségekkel tarkított helyszínein kell megtalálni a járókelők között elvegyülni próbáló Ádámot.
+8 hasonló
Sérelemdíjat kell fizetnie a börtönnek.
+7 hasonló
A politikus arra nem válaszolt, meddig tervezi megtartani parlamenti mandátumát.
+7 hasonló
A menesztett főigazgató szerint egyszer sem kérdezték meg az átvilágítás során.
+7 hasonló