A második negyedévhez mért gazdasági teljesítménynél nem sok ország tudott rosszabbat produkálni.
A bíróság gondoskodott róla, hogy ha letölti a 33 éves börtönbüntetést, akkor se kérhesse a szabadlábra helyezését.
Az elemzők szerint a mezőgazdaság válsága, és így gazdaságot fékező hatása az eddig gondoltnál is nagyobb lehetett.
A Limitless Medical Kft.-t április 16-án jegyezték be, április 17-én kapta az első, 603 milliós megrendelését a külügytől. A beszerzésekben több minisztériumi vezető, köztük Menczer Tamás neve is előkerül.
Volt olyan piaci elemző, aki nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy negyedéves szinten csak stagnálni fog a magyar gazdaság. Hát így is történt.
+1 hasonló
A fideszes média napok óta magyarázza, miért lenne jó, ha Orbán elhagyná a magyar politikát és a választóit, de most úgy tűnik, nem sok esélye van a főtitkári pozícióra. Már meg is van a fideszes narratíva, hogy ez miért jó.
Idén a választás előtti bő három hónapban több pénzt ítélt oda ebből az alapból a volt miniszter, mint az előző három év azonos időszakában összesen.
Volt olyan bázis, ahol az éj leple alatt a fagyasztó hűtésről fűtésre váltott.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik!
Prágában, Andrej Babišsal tartott közös sajtótájékoztatóján kérdezték meg Magyartól, hogy mit szól Trumpék tervéhez.
Ami a tetejébe még vegán is.
Jó hír!
Különös szenvedést okozott, 1 évet és 2 hónapot ülhet.
A kormány 20-25 százalékos béremelést ígért az egészségügyi szakdolgozóknak. Most azzal szembesülnek, hogy nem lesz ennyi. Volt, aki sírva fakadt a bejelentés után, sokan a felmondást fontolgatják.
A múlt hónapban pedig több mint 3 milliárd dollárt.
+2 hasonló
Többek között Szűcs Gáborral.
Csípős hangulatban indult az országgyűlés.
November 9-től brit-francia vezetéssel nagyszabású hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban. Oroszország egyelőre semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy véget akarna vetni a háborúnak.
A helyszín: Abu Dhabi. Előtte az amerikai tárgyalók Brüsszelben találkoznak az európai partnerekkel, hogy a biztonsági garanciákról tárgyaljanak.
Ekkora mennyiség leszállítása a tervek szerint három éven keresztül fog megvalósulni.