Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) átadott feljegyzésében azt állítja: 1990 márciusában Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter három, Orbán Viktor katonai szolgálata idején készült, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést adott át neki.
+10 hasonló
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója elrendelte Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik munkatársának letartóztatását. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) pénteki közleménye szerint az érintett a gyanú szerint korrupciós pénzek átvételében és szállításában vett részt.
+11 hasonló
Fordulat állt be az MNB-üggyel foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság kihallgatási menetrendjét illetően, ugyanis Matolcsy György volt jegybankelnök nem tud részt venni a november 5-i ülésen.
+9 hasonló
Állami támogatásokból működő civil szervezetek finanszírozhattak több olyan jászsági rendezvényt és programot, amelyeken Pócs János vagy családtagjai is megjelentek.
+9 hasonló
A Fidesz „az átverés költségvetésének” tartja a Tisza-kormány 2027-es költségvetési javaslatát.
+9 hasonló
Csütörtökön tartják az első cseh-magyar kormányközi konzultációt Prágában, ahol Magyar Péter miniszterelnök és cseh kollégája, Andrej Babiš ül tárgyalóasztalhoz. A két kormányfő megbeszélését követő sajtóértekezletet az ATV élőben közvetíti.
ATV
Év végével kivezeti a kormány a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos otthonteremtési támogatását. Pósfai Gábor belügyminiszter szerint más konstrukcióra van szükség, amely a munkavállalók országon belüli mobilitását is segítheti. A tárcavezető a rendvédelmi bérekről, a rendőri létszámhiányról és a készülő rendészeti csomagról is beszélt.
+9 hasonló
ATV
Toledo megyében következett be a súlyos vonatbaleset, két szerelvény rohant egymásba.
+9 hasonló
ATV
Egy budapesti alapítványhoz köthető helyszíneken jelentek meg a NAV nyomozói hétfőn.
+8 hasonló
A Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Boldog Istvánt, a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőjét.
+8 hasonló
"Tények a mai tarrvágásról" - így kezdte hétfő délutáni Facebook-bejegyzését Ókovács Szilveszter, aki reagált Tarr Zoltán bejelentésére, miszerint azonnali hatállyal megszüntették a főigazgatói munkaviszonyát a Magyar Állami Operaházban.
+7 hasonló
ATV
Matolcsy Györgynek a letartóztatása ellenére is meg kell jelennie a parlamenti vizsgálóbizottság előtt, ha a testület fenntartja a november 5-i meghallgatás időpontját. A jogszabályok ugyanis az előzetes letartóztatásban lévő személyekre is vonatkoznak, így a volt jegybankelnöknek is eleget kell tennie az idézésnek.
+7 hasonló
Újabb négy évre választották meg Kubatov Gábort a Ferencvárosi Torna Club elnökének a keddi tisztújító közgyűlésen.
+7 hasonló
ATV
Ismét tüzet okozott egy elektromos roller, ezúttal a főváros szívében, egy negyedik emeleti lakásban kellett oltaniuk a tűzoltóknak.
+6 hasonló
ATV
A rendőrség szerint egy 18 éves helyi férfi mintegy egymillió forintot vitt el a postáról. A pénzt és a rabláshoz használt játékpisztolyt a lakásán találták meg.
+6 hasonló
ATV
Fejlemény a miniszterelnök dédnagyapja sírjának feldúlása ügyében. Megszólalt a rendőrség.
+6 hasonló
ATV
Magyar Péter azt írta: nem haragszik azokra, akik feldúlták dédnagyapja dobozi sírját.
+6 hasonló
Közleményt adott ki az Indonéziában élő cégvezető, Májer Bálint, aki ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a milliárdos lélegeztetőgép-ügyben.
+6 hasonló
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
A kormány javaslata alapján új járműkategóriaként jelenik meg a motoros roller a KRESZ-ben. A tervezet értelmében tilos lesz ezeket alkoholos befolyásoltság alatt vezetni, valamint tilos lesz rajtuk utast szállítani – jelentette be Magyar Péter szerda késő délután.
+6 hasonló