0 komment

Sándor Fegyir nem bontott pezsgőt április 12-én, és úgy látja, Oroszország agóniája megkezdődött

Ukrajna budapesti nagykövete szerint miután a napokban elfogadta az ukrán parlament a magyar kisebbségek nyelvhasználatát kiszélesítő törvényt, még további hat rendezendő pont maradt, ezek nagy részét Ukrajna jövő év májusának végéig teljesíti.
0 komment

A közgyűjteményi dolgozók arculcsapása a 10,7 százalékos béremelés a szakszervezet szerint

A közgyűjteményi dolgozókat külön felháborította, hogy Magyar Péter beszédjéből úgy lehetett érteni, hogy a 10,7 százalékos kiigazításba beszámít majd az adócsökkentés is, de Tarr Zoltán szerint ezek különálló tételek, amelyek összeadódva javítják majd az ágazati dolgozók helyzetét. Ebben bíznak a dolgozók is.
0 komment

Telex: Fideszes szervezetre utaló webcím szerepelt az NRÜ-höz tartozó honlap adatkezelési tájékoztatójában

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szerint a tájékoztatót „téves feltételezés alapján állították össze”, ezért szerepelhetett benne a Harcosok Klubja zánkai „edzőtáborára” utaló honlap.
0 komment

Itt az új költségvetés, Von der Leyennel ünnepel október 23-án a kormány – Newscast

Több mint hetven iskolában volt bombariadó hétfőn – és ezek csak a magyar adatok. Több európai ország iskoláiban is riadóztattak. Ukrajna kihagyásával tárgyalna Putyin Trumppal és Hszi Csin-pinggel – Ukrajnáról. Egyre durvább a helyzet Franciaországban, Macron nem is jön Budapestre pénteken. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
0 komment

„Egyetlen más NATO-tag sem járt el ilyen durván a saját katonáival szemben”

Bár visszatérhetnek a honvédséghez azok a katonák, akiket korábban azért tettek előbb parkolópályára, majd a seregen kívülre, mert elutasították a Covid-oltást, az ügy ezzel nincs lezárva. A legtöbben rehabilitációt szeretnének, és talán nem is alaptalanul. Jogi úton annak ellenére sem sikerült orvosolni a sérelmeket, hogy bőven van bizonyíték visszaélésre. Hogy van-e esély politikai megoldásra, az a parlamenti bizottság keddi ülésén dől el. Nehéz helyzetben van a kormánypárt, mert a mostani…

Bejelentkezés vagy regisztráció