0 komment

Itt a határ közelsége a beiskolázást is befolyásolja - bemutatjuk a szombathelyi ELTE-gimnáziumot

A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Papp Tibor szerint beiratkozáskor az az igény is egyre inkább megjelenik, hogy a sikeres tanulmányok mellett jól is érezzék magukat a gyerekek náluk.
0 komment

Nobel-békedíjat javasol a szerb diákoknak a Johns Hopkins Egyetem konfliktuskezelést oktató tanára

A szerb egyetemisták sok mindent megértettek a politika természetéről, amit lázongó nyugati társaik nem – fejti ki a Foreign Policyban Edward Joseph, aki konfliktuskezelést oktat a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, korábban pedig hosszú éveken át szolgált a Balkánon az amerikai hadsereg, illetve az EBESZ képviseletében.
0 komment

Para-Kovács Imre: Sajgó egóval a NER-ből az ENSZ-be

A nemzetközi béke és biztonság fenntartása az ENSZ alapfeladata, és itt rögtön elhasal a történet, mert ugyan ki lenne olyan hülye, hogy ezt egy olyan emberre bízza, aki tevőlegesen keltett nemzetközi feszültséget Bosznia-Hercegovinában, bújtatott jogerősen elítélt külföldi állampolgárokat, Magyarországot kiléptette a Nemzetközi Büntetőbíróságból, és Donald Trumpot azzal nyugtatta, hogy Ukrajna nem nyerheti meg ezt a háborút?
0 komment

Újra minden magyar egyetem előtt nyitva az Erasmus+, de Lannert Judit a Pannónia Ösztöndíjprogramot is megtartaná

Mintegy 40 egyetemi hallgató társaságában ünnepelte meg Lannert Judit oktatási miniszter és az Európai Bizottság szociális jogokért felelős alelnöke, hogy a korábbi kekvás egyetemek visszatértek az Erasmus+ programba.
0 komment

Zárt osztályról közvetített valóságshow a Gépnarancs a Katona Kamrájában

Ha a bűn és bűnhődés isteni akarat, megváltásnak is kell lennie. A Katona József Színház Kamrája klausztrofób terének mattfekete felületei felerősítik a kultikus regényből készült kultikus film erőszakrevüjét, a színpadon is fenyegetőnek ható passiójátékot.
0 komment

Magyar állampolgár, de pimaszság lett volna, ha elmegy szavazni – interjú Kevin Macdonalddal

Kevin Macdonald Oscar-díjas skót filmrendező, a szintén Oscar-díjas magyar emigráns forgatókönyvíró, Pressburger Imre unokája. Gyökereit kutatva Borsodig és a Bánságig is eljutott, nagyapja kalandos életéről könyvet írt, nemrég felvette a magyar állampolgárságot, az idei CineFesten pedig az Európai Mozi Nagykövete díjjal tüntették ki. Könnyebb dolga volt-e egy híres filmessel a felmenői között, és milyen emlékeket őriz a nagyapjáról? Kik a kedvenc magyar filmesei és melyik színésznővel forgatna…

Bejelentkezés vagy regisztráció