A színház vezetésére hárman jelentkeztek be, köztük a jelenlegi igazgató, Sztarenki Pál, ám a szakmai bizottság egyik aspiránst sem támogatta.
Az Európai Bizottság szerint nincsenek versenyjogi aggályok.
Nem tragikus a visszaesés a VOSZ barométer mutatójában, de egyre többen érzik úgy, hogy már nagyon ideje volna több konkrétumot látni arról, mit tervez a kormány a gazdaságpolitikájában.
Utoljára 1993-ban, Dél-Afrikában rendeztek futamot a kontinensen, most tíz évre szóló megállapodás született a ruandai versenyekről.
Konzorciumban nyerték el a részben uniós forrásokból finanszírozott beruházásra kiírt tendert.
A közétkeztetés az ország lakosságának tizedét érinti, így a túl kis adagok vagy a rossz minőség problémája nemzetgazdasági kérdéssé válik. A minőség ugyanakkor nemzetegészségügyi ügy is – vallja Czirbesz Gergely, az egyik legnagyobb szolgáltató, a Gasztvitál stratégiai vezetője. A szakember szerint hosszú lemaradást kell behoznia az ágazatnak, amit a költségek visszafogása nem segít. Hogyan lehetne jobb a kórházi étkezés, és valóban siker-e a szabadszedéses menza az iskolákban?
Tarantino első színdarabjával, Az öntelt lovaggal mutatkozik be a londoni West Enden.
Az 53-szoros magyar válogatott játékosnak jelenleg nincs klubja.
A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány megszűnt, a szaktárca szerint a gondozásában megjelent könyvek sorsa „rendezésre szorul”.
Az egész délkeleti szektor megbénult.
Négy évet is kaphat.
A színész bénulásos betegségben szenvedett, ami meghatározta a munkásságát.
Egy idős nő vezette a kocsit.
Az új pályázaton azok is részt vehetnek, akik korábban hiába nyertek, Káel Csaba rendszerében mégsem készíthették el a filmjüket. A Fidesz-kormány 2023-ban, utólagos hatállyal lehetetlenítette el a programot.
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.
Nincsenek oda a nézők a Diggerért.
Erre még szükség van ahhoz, hogy elkezdődhessen a Lechner Ödön által tervezett épület rekonstrukciója.
A Liverpool középpályása sérült, az MLSZ szerint már a válogatott szünet alatt sem volt százszázalékos formában.
Volt, hogy behívták volna a köztévébe Hámori Gabriella színésznőt, de tíz percen belül meggondolták magukat, egy beszéde után pedig inkább nem hívták díjat átadni a fideszes filmszemlére. Amiatt is feketelistára került, hogy Juhász Péterrel élt együtt.
Megjelent Topolánszky Tamás Yvan Never Give up! című, a 2015-ös menekültválságból inspirálódott rövidfilmjének előzetese. A filmet nyolcezer nevezés közül választották a tíz legjobb közé egy Los Angeles-i filmfesztiválon.