Kontroll

kontroll.hu ↗
0 komment

Rács és bilincs - Matolcsy György letartóztatásban

Az első fokon eljárt bíróság maratoni hosszúsági ülés után döntött a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett. A nyomozati bíró úgy ítélte meg, hogy a volt jegybankelnök és bűntársai esetében a szökés-elrejtőzés, a nyomozás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye egyaránt fennáll.
+25 hasonló
0 komment

Lázáréktól 84 millió, a külügytől felmentés – Vitézyék szóltak Feledy Botond szerződéseiről

Alig három hónappal a kinevezése után menesztették Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről, miután kiderült, hogy cége három szerződés alapján összesen 84,2 millió forintot kapott Lázár János korábbi minisztériumától. Magyar Péter szerint nem a korábbi kormányzati munka, hanem annak elhallgatása vezetett a felmentéshez, Feledy viszont hangsúlyozza, hogy független külpolitikai elemzéseket készített.
+17 hasonló
0 komment

Megbukott Aleksandar Vučić - a volt szerb elnök elismerte a vereséget

A varsói és budapesti "gyors" megérkezett Belgrádba, ahol megbukott az autoriter rezsim. Alaksandar Vučić helyi sajtóbeszámolók szerint bejelentette, hogy "a rétegzett mintavételen alapuló adatok szerint az Egyetemista lista szerezte meg a legtöbb mandátumot a választásokon".
+16 hasonló
0 komment

Megbukott Aleksandar Vučić - a volt szerb elnök elismerte a vereséget

A varsói és budapesti "gyors" megérkezett Belgrádba, ahol megbukott az autoriter rezsim. Aleksandar Vučić volt köztársasági elnök elismerte az általa vezetett tömörülés vereségét. Úgy fogalmazott, hogy teljesen világos, hogy a választásokat elveszítették. Hozzátette, hogy az Egyetemisták listája 130 és 140 közötti mandátumot szerzett a parlamentben, míg Vučić pártja 105 körülit. A nemzeti kisebbségek képviseletében a Vajdasági Magyar Szövetség is tagja lesz az új szerb törvényhozásnak.
+16 hasonló
0 komment

Kéri László, Krasznahorkai László és Schiff András is állami kitüntetést kapott október 23-a alkalmából

Kéri László politológus, a Kontroll Kéri kérdi című műsorának házigazdája is állami kitüntetésben részesült az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. Az Országház Kupolacsarnokában rendezett szerdai ünnepségen többek között Krasznahorkai László Nobel-díjas írót, Schiff András zongoraművészt, valamint számos történészt, kutatót, művészt és oktatót is elismertek.
+15 hasonló
0 komment

Bankokba illő széfek, hangszigetelt szoba Seszták Miklós otthonában

Két, egyenként 1660 kilogrammos, elsősorban pénzügyi szolgáltatók által használt páncélszekrényt találtak Seszták Miklós kisvárdai otthonában – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH). A hatóság azután árult el újabb részleteket az októberi házkutatásról, hogy a volt miniszter letartóztatásának meghosszabbítása következtében találgatások indultak a széfekről.
+13 hasonló
0 komment

Saját fodrászt vinne a börtönbe Hankó Balázs, Seszták Miklóst 9 milliárd forint várja kint

A letartóztatásban lévő volt kulturális miniszter azt kérte az ügyészségtől, hogy a fogvatartása alatt a saját budapesti fodrásza vághassa a haját. Hankó és egykori államtitkára február elsejéig, Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter pedig január 30-áig marad rács mögött.
+12 hasonló
0 komment

Orbán nélkül féltette a szabadságot a Bem téren a Fidesz

Orbánt éltették a Bem tér felé vonuló fideszesek, miközben a volt miniszterelnököt egy párizsi hotel teraszán fotózták le. A megemlékezésen felesége olvasta fel Hankó Balázs levelét, amelyben politikai fogolynak nevezte magát, Bóka János pedig a kommunistákhoz hasonlította a jelenlegi hatalmat. Amíg ő a szabadságról beszélt, a tér mellett rendőrök védték az ellentüntetőket a közönség egy részétől.
+10 hasonló
0 komment

Havasi Bertalan: Elvárjuk a politikai nyomás nélküli eljárást az MNB-ügyben

A Fidesz sajtófőnöke szerint az MNB-alapítványok ügyében indult nyomozás során minden kérdést tisztázni kell, a hatóságoknak politikai nyomástól mentesen, az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásával kell eljárniuk.
+9 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció