Magyar Péter telefonon gratulált a diáklista vezetőinek, Molnár Áron Orbán és Putyin szövetségesének bukását ünnepelte, miközben a Fidesz vezető politikusaitól egyelőre nem találtunk nyilvános reakciót. A hozzájuk közel álló elemzők közül Deák Dániel a magyarországi választással vont párhuzamot, Kohán Mátyás pedig arról írt, hogyan működött az a szerb rendszer, amelyről a magyar jobboldalon sokáig kedvezően beszéltek.
Egy 340 négyzetméteres, XI. kerületi ingatlan lett Orbán Balázs kizárólagos tulajdona 2024-ben. Orbán Viktor volt politikai igazgatójának friss vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy több mint 17 millió forint megtakarítása és 52,4 millió forint adóssága van.
+2 hasonló
Az Országgyűlés elnöke gyűlöletkeltéssel és felelőtlenséggel vádolta meg elődjét a HírTv egyik műsorában elhangzott nyilatkozota miatt.
+7 hasonló
Az egyetemisták szerbiai mozgalmának választási győzelme után parlamenti képviselő lehet Lázár Tibor zentai festőművész, aki az Egyetemista Lista 72. helyén szerepelt. Az Átlátszó múlt héten megjelent interjújában arról beszélt, miért vállalta a jelöltséget, hogyan jutott el Szerbia az országos tiltakozásokig, és miért tartja elengedhetetlennek a jogállam helyreállítását.
+2 hasonló
A szerbiai választási fordulat a vajdasági magyarok politikai képviseletét is átalakíthatja. Sövény Ferenc, a Vajdasági Magyar Újrakezdés alelnöke szerint megbukott az a modell, amely a belgrádi és budapesti hatalomhoz való igazodástól várta a magyar közösség megmaradását, de változik a vajdasági magyarság jövője. Tímár Áronnal, a DE! Akcióközösség alapító tagjával a választási visszaélésekről beszélgettünk.
+2 hasonló
Már bárki böngészheti az állambiztonsági múlt feltárására közzétett dokumentumok egy részét, amelyekben politikusok, egyházi vezetők, művészek és közéleti szereplők nevei is feltűnnek, ám az esetleges névegyezések miatt különös körültekintéssel kell kezelni az adatokat.
+1 hasonló
Miközben az Orbán-kormány bevándorlásellenes kampányokat folytatott, a CATL-lel kötött szándéknyilatkozatban a külföldi dolgozók érkezésének megkönnyítését vállalta. A kínai akkumulátorgyártónak a telek előkészítését sem kellett volna kifizetnie, a dolgozók képzéséhez pedig közpénzt ígértek.
+1 hasonló
Korniss Péter fotográfus, a Nemzet Művésze, Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Művészetért díjas, Pulitzer-emlékdíjas érdemes művész az ügynökmúltjáról beszélt a VálaszOnline-nak adott interjújában. A Pál fedőnéven jelentő fiatalember rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
A rendszerváltás után 36 évvel újabb lehetőséget kaptunk arra, hogy a még élőknek megadassék a szembenézés, a megtisztulás és vezeklés lehetősége. De az ügynökakták mostani nyilvánossá tétele azért is megkésett, mert az időközben elhunyt érintettek már nem tudják elmondani, milyen körülmények között váltak besúgóvá - írja véleménycikkében Torkos Matild.
Korábbi nagy visszhangot kiváltó büntetőügyekben 200–250 millió forintos óvadékot is elfogadott már a bíróság, Matolcsy György viszont a Telex értesülése szerint „mindössze” 30 milliót ajánlott fel, hogy elkerülje a letartóztatást. A volt jegybankelnök ügyvédje nem árulta el, valóban ennyiből áll-e védence teljes megtakarítása. A 24.hu szerint ugyanakkor nem az összeg nagyságán múlt a döntés: a bíróság olyan kockázatokat is megállapított, amelyek miatt az óvadék eleve nem jöhetett szóba.
+1 hasonló
Egy év alatt négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A változás hátterében elsősorban az Otthon Start program áll, amely lehetővé tette, hogy az igénylők akár 10 százalékos saját forrással is lakáshoz jussanak. A kedvezményes önerő lehetősége az új Wekerle Plusz programban is megmarad, bár a magasabb kamat miatt az igénylőknek nagyobb törlesztőrészlettel kell számolniuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
+2 hasonló
Két, egyenként 1660 kilogrammos, elsősorban pénzügyi szolgáltatók által használt páncélszekrényt találtak Seszták Miklós kisvárdai otthonában – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH). A hatóság azután árult el újabb részleteket az októberi házkutatásról, hogy a volt miniszter letartóztatásának meghosszabbítása következtében találgatások indultak a széfekről.
+5 hasonló
Október 31-én késő este zavargók kifosztották az üzleteket Frankfurt belvárosában, miközben a megélhetési költségek miatt összecsapások törtek ki egyes német városokban. Franciaországban több mint 320 ezer ember vett részt a városokban a harmadik egymást követő hétvégén zajló tüntetéseken.
Jelentősen visszavágná a közmédia állami támogatását, és csökkentené az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulását a Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervezete. Mindkét tételnél mintegy 60 milliárd forintos csökkenéssel számolnak az idei módosított költségvetéshez képest.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra figyelmeztetett több európai NATO-tagországot, köztük Lettországot, Észtországot és Litvániát, hogy mérsékeljék az Oroszországgal kapcsolatos éles hangvételű nyilatkozataikat. A Pentagon szerint az ilyen kijelentések alááshatják a kontinens biztonságát. A Reuters négy, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva számolt be az amerikai kérésekről.
Egy forgalomból kivont, két és fél éve műszaki vizsga nélküli, korábban „Húsexpressz” feliratot viselő hűtőkocsi szállította az október 23-i fideszes zászlómenet több mint másfél kilométeres nemzeti szalagját.
A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai néptől, amiért világsztár játékosa, Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot.
+1 hasonló
A hivatalos tulajdonosi nyilvántartás alapján most először derül ki, pontosan milyen magántőkealapokban tulajdonos a volt jegybankelnök fia. Tízmilliárdokat érő banki részesedés és szintén tízmilliárdokat érő ingatlanportfólió rajzolódik ki, ahogy az már korábban is sejthető volt.
Az urnák előtt már reggel hosszú sorok kígyóztak a szomszédos országban. A rendkívüli választási aktivitás rendkívüli számú visszaélésről szóló bejelentéssel párosul. A voksolás tisztasága felett a DEI Akcióközösség aktivistái is őrkődnek, Magyarországon ez a szervezet mutatta be a Fidesz választási manipulációs módszereit egy nagy nézettségű dokumentumfilmben.
+1 hasonló
Két év alatt több mint 200 millió forinttal csökkent a volt jegybankelnök vagyonnyilatkozataiban szereplő megtakarítás. A Telex szerint Matolcsy György 30 millió forintot ajánlott fel, hogy elkerülje a letartóztatást, ügyvédje azonban nem árulta el a pontos összeget.
+1 hasonló