Nemcsak a tudás, az önbizalom is hiányzik Az OECD 2025-ös PISA-felmérésének eredményei arra
Kylian Mbappé egy laza, de kamera előtti viccelődés miatt került bajba Kínában, és az ázsiai nagyhatalom befolyását jól mutatja, hogy a futballvilág legnagyobb nevei nem győznek bocsánatot kérni és hajbókolni.
Letartóztatták a 44 éves férfit. A balhéról videó is készült.
Egy jó tárgy mögött mindig van egy történet. Valaki kitalálta, megtervezte, elkészítette, miközben
Ez az a tűzszünet, amit elvileg Melania Trump tárgyalt ki.
A telekommunikációs cégek kiválasztását követően nemsokára indul a digitális euró tesztfázisa.
A Republic együttesnév védjegyoltalom alatt áll, ezért az együttes folyamatosan próbál jogi lépéseket tenni a dailat is játszó Republika ellen.
Az állam célja, hogy a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Közút üzemeltesse a hazai gyorsforgalmi utakat. Már a konkrét céldátum is megvan.
A kamaszok elismerték, hogy kábítószert fogyasztottak.
Jean-Pierre Pedrazzini a forradalom kitörésének hírére érkezett Magyarországra, az események 70. évfordulója alkalmából pedig a magyar sajtóban még nem látott képeiből válogattunk.
A baleset környékén rossz időjárási viszonyok hátráltatják a mentést, a helyszínen erős tűz és a füst látható a helyi média jelentése szerint.
Mate Rimac, a Bugatti vezetője szerint a tolvaj állást keresett a gyárában, amikor meglátta a Bugatti Chironban hagyott slusszkulcsot.
Az 54 éves férfii lakásán 80 ezer gyermekpornográf felvételt találtak a nyomozók.
Edzője szerint lubickolt a mély vízben.
Tóth Gergely polgármester bejelentése szerint az ügyészség felülbírálta a rendőrséget. Az önkormányzat tízmilliós kárt gyanít az előző városvezetés által kötött szerződés miatt.
A 10. alkalommal megrendezett Klipszemléről Beton.Hofi több díjat is hazavihetett, de nem állt meg egy győzelemnél Gyuris, Indigo és Co Lee sem.
Benne volt-e a NER az akkori őszben, miben változtatta meg a magyar politikát és mi a jelentősége 2006-nak?
A modern autók többsége már fejlett infotainment-rendszerrel van ellátva, ez azonban egyes kutatók szerint komoly kockázatot jelenthet.
Radnai Márk a 24.hu cikkét megosztva bírálta a Covid alatti lélegeztetőgép-beszerzéseket. A politikus szerint nehezen érthető, hogy egy néhány napos vállalkozás miként jutott milliárdos állami megbízásokhoz.
86 éves korában meghalt Patrick Stewart. Hét évtizedes pályája fontos pillanatait szedtük össze galériánkban, a színpadtól a világsikert hozó tévés szerepekig.