A peres eljáráson vesztek össze. A nő saját magát is megsebezte a késelés után.
+2 hasonló
Új műsora első vendége Vidnyánszky Attila lesz.
+2 hasonló
Az Fővárosi Törvényszék egyetértett azzal, hogy a volt jegybankelnök és társai elérhetetlenné válásának veszélyét megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük.
+2 hasonló
A lapunknak nyilatkozó ellátók szerint a páciensek egyre gyakrabban készítenek kép- és hanganyagot az ellátásuk részleteiről. Főleg azóta, hogy az Egészségügyi Minisztérium beengedte a sajtót a kórházakba.
+2 hasonló
A volt színházigazgató, rendező azt állítja, nem jelentett senkiről.
+2 hasonló
Friss közvélemény-kutatás jelent meg az ügynökaktákkal kapcsolatban, melyből többek között kiderült az is, hogy a többség támogatja ugyan a közzétételt, de csak kevesen tudják, hogy miről is van szó pontosan.
+2 hasonló
A felhősebb nyugati, délnyugati tájak kivételével sokfelé fagyott, emellé a Dunántúl északi-északnyugati tájain többfelé köd is társult.
+2 hasonló
A lapunk tájékoztatást kért a Budapesti Közlekedési Központtól.
+2 hasonló
Folyamatban vannak az előkészületek egy Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével zajló háromoldalú egyeztetésre.
+2 hasonló
Minden idők legnagyobb olasz sikerét aratta Cesc Fabregas együttese.
+2 hasonló
Komoly ütést kapott Trump, megnyíltak az ügynökakták.
A vizsgálatok arra irányulnak majd, van-e vagyonkezelésnek valós gazdasági tartalma, vagy csak az adóelőny érdekében hozták létre.
+3 hasonló
Jesús Owono összeütközött ellenfelével egy futballmeccsen, amely miatt elhunyt a csatár.
+2 hasonló
Alice Weidel szerint a románok kifosztják a német szociális rendszert.
+3 hasonló
Ugyanakkor ténylegesen nem végzett ügynöki tevékenységet.
+2 hasonló
Még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerül.
A monacói versenyző hazautazott a Mexikói Nagydíj után, de Brazíliában már ott lesz a hétvégén.
+2 hasonló
A bűnüldöző szervek magas rangú vezetőiről derült ki, hogy egy illegális call centerek kaptak pénzeket.
Vizsgálatot azonban nem indítanak az ügyben.
1981. június 17-én elvi-hazafias alapon szervezte be az állambiztonság III/III-as csoporfőnöksége a Fidesz-közeli szakértőt a hatos kartona szerint.
+3 hasonló