Több mint tíz éve a város egyik legstabilabb és legelegánsabb étterme a St. Andrea. A hely lelke, vezetője és tulajdonostársa Lizsicsár Miklós, a hazai vendéglátás ikonikus és meghatározó alakja, aki átlátja a szakma helyzetét, és erről őszintén, nyíltan beszél. Szakmai összefogásra és nyílt kommunikációra invitálja a vendéglátókat, hogy a szcéna jelenlegi és jövőbeli kihívásaira közösen találjanak megoldásokat.
Sokan megrökönyödtek, hogy egy ilyen konszolidált életet élő, normális egzisztenciával rendelkező felnőtt ember erre adja a fejét – mesélte politikai pályafutásának kezdetéről az Országgyűlés alelnöke. Hallerné Nagy Anikó szabolcsi gyermekkor után kötött ki a jogi pályán, és bár soha nem akart politikával foglalkozni, az utolsó pillanatban, minden komfortzónáján átlépve mégis belevágott. Mit szólt, amikor felkérték alelnöknek, milyen volt először ülést vezetni és hogyan választja ki a…
+1 hasonló
Az Európai Bizottság szerint a TikTok úgy dolgozta ki az ajánló algoritmusát, hogy az veszélyezteti a felhasználókat.
+1 hasonló
A rendező undorodik az ügynökakták megnyitásától, szerinte a Tisza kapkod, fut az ígéretei után.
+1 hasonló
A prágai repülőtér szóvivője szerint az új fenyegetések a korábbiaknál nagyobb számban elhelyezett pokolgépekről szóltak.
+1 hasonló
A felújítással összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket próbálják ezekben tisztázni a Matolcsy-klán által terjesztett, a „sajtóban megjelent valótlan hírek” miatt.
+1 hasonló
Bizonyítékot találtak régészek egy 2800 éves, dél-szibériai temetkezési helyen a kannabisz ősi, tudatmódosító célú használatára.
+1 hasonló
Ismét egységes irányítás alá kerül az élelmiszerlánc-felügyelet, amit Orbánék indokolatlanul kiszerveztek az általuk alapított Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak.
+1 hasonló
Magával rántotta az ázsiai nagy tőzsdéket az amerikai technológiai cégek részvényárfolyamának zuhanása az amerikai Demokrata Párt félidős választási győzelme óta.
+1 hasonló
Nem kapkodták el: az Egyesült Államokban sok helyen még mindig floppylemezeket használnak a légiforgalmi irányításban. Ennek azonban lassan vége, mert elsöpri a már 20 éve is elavult technológiát a digitalizáció.
+1 hasonló
Újra piacra dobta a Sony a Walkman használatához fejlesztett fejhallgatóját, ami természetesen kapott némi ráncfelvarrást.
+1 hasonló
Felére csökken a törölt tartalmak megőrzési ideje a Google Fotókban.
+1 hasonló
A magas kőolaj- és földgázárak javítottak a harmadik negyedéves eredményeken.
+1 hasonló
A BMW M3 most leleplezett különleges kiadása a legendás autóversenyzőnek, a Alex Zanardinak állít emléket.
+1 hasonló
A Mi Hazánk elnöke a Partizánnak nyilatkozott.
+1 hasonló
A rendelkezésre álló adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
+1 hasonló
Az új intézménynek az egész országra kiterjedő illetékességgel ellátott feladata lesz az akkumulátorgyártás és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek és létesítmények, továbbá az akkumulátorhulladék kezelésének környezetvédelmi szempontú engedélyezése és felügyelete.
+1 hasonló
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
+1 hasonló
A TV2-nél tér vissza Jáksó László is, Stohl András pedig bűnügyi műsort fog vezetni.
+1 hasonló
Megszüntették azt a támogatást, amellyel a boszniai szerbek magyar mezőgazdasági gépeket vehettek.
+1 hasonló