0 komment

Tiborcz István eltűnt a magántőkealapokból, Matolcsy Ádámot viszont hat mögött is megtalálták, százmilliárdos vagyon rejtőzik ezekben

Azoknál az alapoknál, amik mögött Tiborczot sejtették, most Hornung Áront, Szécsényi Bálintot, Dicső Lászlót és a volt Elios-vezérigazgatót találták.
+3 hasonló
0 komment

Titkosszolgálati kavarásról és szabadon hozzáférhető végrehajtói informatikai rendszerről beszélt a volt végrehajtó a parlamenti bizottság előtt

Egy volt miniszter neve is felmerült, illetve két, állítólag áltitkosszolga is, akik a Völner-Schadl-ügy után próbálhatták csitítani a továbbra is korrupt rendszer ellen lázadozó végrehajtókat. A fideszes bizottsági tag szerint azonban bárki ki tud találni névtelen titkosszolgálati szereplőkről szóló sztorikat.
0 komment

Trump egymillió dollárt ígér a bizonyított választási csalások bejelentőinek

Az amerikai elnök egy héttel a félidős választások előtt jelentette be, hogy jutalmat kap, akinek a bejelentése alapján választási csalás elkövetőit letartóztatják és elítélik.
+3 hasonló
0 komment

Gyurkó Szilvia vezetésével rendezhetik a kórházban rekedt csecsemők százainak ügyét

Megjelent az illetékes szakmai tanácsadó és koordinációs testület összetételéről szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
+4 hasonló
0 komment

Macron „elfogadhatatlannak” és „ostobának” nevezte egyes külföldi vezetők migránsozós nyilatkozatait a franciaországi tüntetésekről

A francia elnök Dohában ingerülten beszélt arról, hogy felháborítja a „nyilvánvaló információmanipuláció”.
+3 hasonló
0 komment

A NER működésének sötét titkaiba láthatunk bele, ha tényleg kitálal a volt főügyész

Parlamenti tényfeltáró bizottságba várják délután Fürcht Pált, az egykor fontos ügyekben nyomozó, azóta azonban politikai nyomásgyakorlásról beszélő volt főügyészt. A Völner-Schadl-ügyről és Magyar Péter telefonos ügyéről is beszél a várakozások szerint, előbbi ráadásul Magyar Péter politikai felemelkedésének egyik fontos mozzanata volt, felmerült benne Rogán Antal neve, és erről beszélt Varga Judit is a hírhedt diktafonos felvételen is.
+3 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció