0 komment

Úton van a Trump-Putyin-paktum első dízelszállítmánya

Az amerikai elnök megakadályozta, hogy hatályba lépjen az Oroszország elleni szankciókat szigorító, kétpárti támogatottságú törvény, illetve enyhítette a létező szankciókat, cserébe Oroszország üzemanyagot szállít, amitől Trump - valószínűleg tévesen - az árak mérséklődését várja a félidős választások előtt.
0 komment

„S hogy végül rájuk dőlt a ház és s már nem volt több hitel / Mást vádoltak azzal, amit ők követtek el” – az elmúlt 16 évet éneklik meg Bródy Jánosék

Bródy János a NER kezdetén írta meg az Ezek ugyanazok című dalt, idén október 23-ra picit módosított a szövegén, ami így az elmúlt 16 évet mutatja be. Egy klip is készült hozzá Vitáris Ivánnal, ami a HVG- látható először.   
0 komment

Putyin megint felvillantotta az ukrajnai békét, és megint irreális feltételt szabott

Putyin szerint Oroszország „a kezdetektől fogva a konfliktus békés megoldására törekedett” Ukrajnával. Putyin állítása szerint megegyezett Washingtonnal a háromoldalú béketárgyalások újraindításáról, de megint azt a lehetetlen feltételt szabta, hogy tűzszünet nélkül jussanak el a békeszerződésig.
0 komment

Szabó Andrea: Van közös vonása az 1956-os forradalomnak és a 2026-os választásnak

Az emberek felismerték: nem kell többé elfogadniuk azt, amiről korábban azt hitték, hogy megváltoztathatatlan. A kérdés most már nem pusztán az, hogy sikerült-e megváltoztatni a politikai hatalmat. Hanem az is, hogy képesek vagyunk-e ezúttal másképpen viszonyulni a múlthoz. A tükörbe egyszer bele kell nézni.
0 komment

121 évnyi sikertelenség után végre kávét szüretelnek Szicíliában, csak hát ez így borzasztó hír

Szicília az olajfák, citrusfélék és... a kávé földje? Egy palermói családnak ez az álma, és a kávétermesztéssel folytatott kísérleteik, a klímaváltozás következtében, egyre sikeresebbek. Projektjük ugyan nem fogja átalakítani az olasz kávéipart, viszont jól jelzi, hogyan rajzolja át a globális felmelegedés a mezőgazdasági földrajzot.
0 komment

Rendőrterror? Vandalizmus Budapesten? Valahol a kettő között lesz az igazság 2006-ról – Fülke

Székházostrom, szabadon emberekre vadászó, őket félholtra verő rendőrök – húsz éve volt az a bizonyos ősz, amikor Budapesten Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követően elszabadult a pokol. Forradalom nem volt, a kormány is maradt, valahol mégis dolgunk van még 2006-tal. A Fülke vendége Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője és Földes András, a HVG tudósítója. 2006-ban mindketten az Indexnél dolgoztak – Bodoky a lapnál éveket töltött a 2006-os rendőrattakok feltárásával, Földes pedig a…
0 komment

Ki fogja fizetni a munkavállalók utáni adóbevételt az államnak, ha az AI dolgozik majd az emberek helyett?

Ha egy cég embereket alkalmaz, hogy bevételt tudjon termelni, akkor az állam pénzhez jut a fizetések után: adókkal, járulékokkal terheli meg a munkaadót és a munkavállalót is. Ez világszerte világos, arra viszont mindenhol csak keresik a választ, mi történjen akkor, ha a munka egy részét mesterséges intelligenciával végeztetik el.
0 komment

„Zengenek Józsefváros közterei, társasházai a nők és gyermekek elleni erőszaktól” – a kerület nagyobb figyelmet fordít a kapcsolati erőszak megelőzésére

A VIII. kerületi képviselő-testületben felmerült, hogy a családon belüli és a kapcsolati erőszak visszaszorítása a legfontosabb prioritás, vagy a helyi droghelyzet, végül egyhangúlag szavazták meg az együttműködési megállapodást, melynek célja a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépés.

Bejelentkezés vagy regisztráció