#Gazdaság
Bizottságok fognak tárgyalni a lehetséges egyesülésről.
A költségvetési tervek és a jegybank kamatdöntése után is 365 forint alatt maradt az euró, de a júniusi csúcs már messze van.
Hónapokig tartó tárgyalások és egy majdnem meghiúsult üzlet után megszületett a megállapodás. A vételár egyelőre titok, a hatóságok jóváhagyása még hátravan.
Ömlik a pénz a mesterséges intelligenciába, a befektetők azonban egyre türelmetlenebbül várják, mikor térülnek meg a dollármilliárdok.
Huszonöt cég került fel a legnagyobb adóhiányos vállalatok listájára, a NAV több mint 18 milliárd forintot hajtana be rajtuk.
Az egykori jegybankelnök azt is elmondta, miért gondolták jó ötletnek létrehozni az alapítványokat.
Az üzletember úgy érezte, ideje tisztáznia, mi köze van – vagy nincs – a Felis Magántőkealaphoz, a Quartz Alapkezelőhöz vagy éppen Matolcsy Ádámhoz, ezért küldött egy terjedelmes közleményt.
A török hátterű Trivének kevesebb mint 100 betétese volt.
Hónapok óta húzódik a geopolitikai feszültségekkel terhelt tárgyalássorozat.
Úgy tűnik a vicsorgó családügyi miniszternek nem megy a spórolás.
Érezhetően enyhültek a félelmek, de áttörésről még korai lenne beszélni.
Korábban három meghatározó szerepkör összpontosult a kezében.
Az ellenőrzött squishy dumplingok 89 százaléka nem felelt meg az előírásoknak.
A jegybank szerint a döntés a pénzügyi piacokra nincs hatással.
A két vállalat különbizottságokat állított fel, amelyek egyeztetéseket folytatnak az egyesülésről. Elon Musk ezt jó ötletnek tartaná, de a bizottságok munkájában nem vehet részt, a végső döntést pedig a részvényeseknek kell meghozniuk.
A gyártó azt tanácsolja, kerüljék a tulajdonosok a teljes feltöltést.
A Gondosóra fenntartója először 2023-ban, majd 2025-ben szerződött a Fidesszel, a párt aktivistái így vehettek részt a programban részt vevő idősek felkeresésében. A programra a költségvetés 106 milliárd forintot költött – eredetileg uniós pénzből valósult volna meg, de a problémák miatt kivették az uniós finanszírozásból.
Szerinte ilyen ötletekre van szükség, hogy érdekesek legyenek az autók.
Több helyszínen megjelent az ügyészség az MNB-ügyben, de részleteket nem árultak el.
A Momentum egykori elnöke továbbra sem támogatja, hogy 2036-ban Budapest legyen a játékok helyszíne, és szerinte szükség volna egy erről szóló országos népszavazásra, valamint egy olimpiamentes forgatókönyvre is.