A 2014-2018 közötti Orbán-kormány fejlesztési minisztere január 30-ig rács mögött marad.
+6 hasonló
A rappert a napokban kiadott körözésektől eltérően nem a lélegeztetőgép-biznisz miatt, hanem kábítószer birtoklásáért körözik.
Netanjahu és Ejzenkot sem áll úgy, hogy biztosítani tudják a többséget.
+6 hasonló
Az ügyészség felfüggesztett börtönt és végleges eltiltást indítványozott.
+6 hasonló
Délután kettőig 44,9 százalék szavazott le.
+6 hasonló
A NAV szerint a bűnszervezet csúcsán „egy a Budapesti Értéktőzsdén korábban jegyzett részvénytársaság helyezkedett el”. Most pedig körözik az OTT-One volt vezérigazgatóját.
+6 hasonló
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
+5 hasonló
A nagyon eredeti ED138 nevet kapta.
Manja Grcic távozását a dolgozók egy része és a vasárnapi választáson győztes Egyetemista Lista is követelte.
+7 hasonló
A két vonaton több mint ötszázan utaztak. Az első feltételezések szerint emberi mulasztás vezethetett a szerda délelőtti balesethez.
+5 hasonló
A tranzakciós illetéket ugyan a bankoknak kell megfizetni, de ezt ráterhelik az ügyfeleket érintő díjakra.
+5 hasonló
Körülbelül 200 utas rekedt Kambodzsában.
Nagy veszteség nem érheti az egri focit, nem sokra jutottak a NER-es tulajdonossal sem.
+5 hasonló
Kármán pénzügyminiszter szerint „képes lesz visszaadni a magyar állam egyik legnagyobb vállalatának tisztességét és becsületét”.
+5 hasonló
A filmrendezőt kórházba szállították, de hamarosan hazaengedik.
+4 hasonló
Az új vezérigazgató legfontosabb feladata a korábbi politikai függőség megszüntetése lesz.
+4 hasonló
Leszálltak Ferihegyen.
+4 hasonló
A nyilvánosságra kerülő iratok nem minden esetben fedik a valóságot, és egészen biztosan nagyon hiányosak.
+4 hasonló
A miniszterelnök a Telex cikke alá kommentelt, miután a lap megírta, hogy a volt köztársasági elnököknek jövőre is járhat a jótékonysági keret
+4 hasonló
Mélyen megbántotta a hatóságok inkompetenciája.
+4 hasonló