0 komment

Magyar: A NAV vagyonosodási vizsgálatot indíthat egykori és mai kormányfők, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen

A vizsgálat mindenkire kiterjed majd, akinek az elmúlt öt évben szűnt meg a megbízatása, és azokra is, akik most töltik be, vagy a jövőben fogják betölteni ezeket a tisztségeket. A törvényt a Fidesz és a KDNP nem szavazta meg.
+1 hasonló
0 komment

A félidős választás még nem a Trump-éra vége, de a vég kezdete lehet

Ha a keddi választás Trump egyértelmű elutasítását hozza, akkor sokan úgy emlékezhetnek majd vissza erre a momentumra, mint ahol megtört a Trump-varázs, egyszerűen unalmassá vált a show. De azért ne felejtsük azt se el, hogy ilyen jóslatok már voltak korábban is. Ami mégis más most, hogy valódi politikai visszatérést innen nehéz elképzelni.
+1 hasonló
0 komment

Magyar Péter a parlamentben magyarázta, miért szerepel a költségvetési tervezetben továbbra is az MMA vagy épp a Magyarságkutató Intézet

A kormányfő azt mondta, a változások közepén vannak, ezért egyelőre jogilag muszáj volt így megalkotni a tervezetet. Viszont módosítókkal készülnek a parlamenti vitára, illetve közben a rendszer teljes átvilágítása és átalakítása is zajlik.
+1 hasonló
0 komment

„Szar” – válaszolta Magyar Péter Nagy Ádám kérdésére, hogy milyen hatással van az emberi kapcsolataira a miniszterelnöki munkája

Ruff Bálinttól tanulta meg, hogy amikor neki már egy téma a könyökén jön ki, mert húszszor hallott mindent, akkor jut el másokhoz az üzenet, mondta Magyar Péter a Fókuszcsoport videójában.
0 komment

Világszerte több mint száz kikötőben sztrájkoltak a dokkmunkások a fegyverszállítások ellen

Olaszországtól kezdve egészen Indiáig a tiltakozással arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a Perzsa-öböltől a Fekete-tengerig zajló háborúkban egyre több tengerész veszti életét.

Bejelentkezés vagy regisztráció