A nagyon eredeti ED138 nevet kapta.
Manja Grcic távozását a dolgozók egy része és a vasárnapi választáson győztes Egyetemista Lista is követelte.
+7 hasonló
A két vonaton több mint ötszázan utaztak. Az első feltételezések szerint emberi mulasztás vezethetett a szerda délelőtti balesethez.
+5 hasonló
A tranzakciós illetéket ugyan a bankoknak kell megfizetni, de ezt ráterhelik az ügyfeleket érintő díjakra.
+5 hasonló
Körülbelül 200 utas rekedt Kambodzsában.
A Hegyvidék Bevásárlóközpont szerint nincs már náluk Acaia.
+4 hasonló
Nem tudtuk meg, hogy szerinte mi volt a feltárt ügy, ami miatt kirúgták a férjét.
+4 hasonló
A milliárdos végül először magyarázkodott, majd másodszorra bocsánatot is kért.
+4 hasonló
Jotova lett az ország első megválasztott női államfője.
+4 hasonló
Leszálltak Ferihegyen.
+4 hasonló
És hol van még a vége?
+4 hasonló
Sőt, egyenesen a jogállam aláásásával vádolta meg Karol Nawrocki államfőt és az ellenzéket.
+4 hasonló
A miniszterelnök a Telex cikke alá kommentelt, miután a lap megírta, hogy a volt köztársasági elnököknek jövőre is járhat a jótékonysági keret
+4 hasonló
A magyarországi üzlethálózatot egyelőre nem adják el, de mérlegelik, mit kezdjenek vele.
+4 hasonló
Az alpolgármester szerint valaki feltörte a fiókját, a helyiek szerint viszont a fotót privátban akarhatta elküldeni az alpolgármester, csak véletlenül nyilvánosan tette közzé.
+4 hasonló
A KT külön üdvözölte, hogy ősszel nyújtják be a költségvetést, mert az eddigi nyár eleji benyújtás jelentős bizonytalanságot jelentett.
Arról is beszélt, hogy szoros kapcsolatban vannak Muskkal és cégével az „orosz Starlink” fejlesztése kapcsán.
+4 hasonló
Számos szigorítást tartalmaz a rollerek használatát szabályozó KRESZ-módosítás.
+4 hasonló
Majer Bálint, akire nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a napokban egy indonéz lapnak nyilatkozott strandokról és naplementékről. Egy olyan bűnűgyről van szó, amiben 15,6 milliárd forintos kárt okozhattak a magyar adófizetőnek az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben résztvevő cégek.
Március 4-én lépett hivatalba az új jegybankelnök, egy március 5-i megállapodás visszaható hatállyal semmissé tette volna a közvagyont magánvagyonná alakító kölcsönszerződést. A cégbírósági dokumentumok között azonban nem találtuk nyomát, és ketten még napokig úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna.